Ungváry Krisztián: Hősök? - A budapesti csata német katonai elitje

"A magyar főváros hetvenöt évvel ezelőtt kezdődő ostroma ma is a történelmi emlékezet kitüntetett színhelyének számít - olyasfajta eseménynek, amely újra és újra ideológiai és politikai csatározások áldozatául esik. A korábban uralkodó, antifasiszta értelmezéssel szemben az utóbbi évtizedek szélsőjobboldali emlékezetkultúrája már "hősökként" ünnepli a kitörésben részt vevő katonákat, miközben egyre kevesebb szó esik a történelmi tényekről és az esemény szereplőinek valóságos mozgatórugóiról.
Ungváry Krisztián Budapest ostroma című, számos hazai és nemzetközi kiadást megélt, páratlanul népszerű kötete után ezúttal a csatában részt vevő német katonai elitet vizsgálja: kollektív életrajzgyűjteménye azokat a német katonákat veszi sorra, akik fontos vezető beosztásban vettek részt a fővárosi harcokban, vagy budapesti tartózkodásuk alatt előkelő kitüntetésekben (Vaskereszt Lovagkeresztje, Német Aranykereszt) részesültek.
A történész az érintett személyek kapcsán részletesen szól pályájuk magyarországi vonatkozásairól, ezen belül is a főváros ostromában játszott szerepükről, a Budapesten nyomon követhető mozgásukról, a velük kapcsolatba hozható eseményekről, valamint a kitörési kísérletben való részvételükről.
Bp.
1944-1945
katonatisztek
tisztek / hadsereg
Németország
életrajz
katonai jutalmak, kitüntetések, emlékérmek
Németország



Címkék: 1944-45, katonai jutalmak, kitüntetések, hadsereg

2020.01.10.