Soma Mamagésa: Nemek igenje

"Nem tudom megmondani, honnan jött és jön az a hatalmas hajtóerő, ami tulajdonképpen egész fiatal korom óta arra ösztönöz, hogy segítsek másokat felszabadítani, vagy ráébreszteni arra, hogyan könnyíthetnek az életükön. Először ezt nyilván a saját életemben kellett megélnem, szükségem is volt rá Mindehhez kaptam még egy jó adag gondoskodásszükségletet is, úgyhogy talán joggal neveztem el magam mamagésának. Évtizedek óta leginkább a szabad akarat és a Sors egymáshoz való viszonya, és ezek megélése foglalkoztat. Végletesen habzsoltam mindazt, amit nőként megélhettem Így hát megéltem önmagam felszabadítását is! Eleinte csupán ösztönösen, később viszont nagyon is tudatosan és igen intenzíven tettem azért, hogy IGENt mondhassak saját nemiségemre, és kiteljesedjek nőiségemben. Az élettapasztalat mellé azután jöttek a különféle spirituális beállítottságú olvasmányok, az elmúlt hat évben pedig a pszichológiai tanulmányok is. Ebben a könyvben, melyben egy mesenovellám és három előadásom szerepel, ezeket az elemeket úgy olvasztottam egységbe, mint fondüben a sajtokat."



Címkék: novellás kötet, Wekerlei Könyvtár, spiritualitás

2020.06.17.