Grecsó Krisztián családregényének hősei hisznek az öröklődésben. Tudják, hogy a génekkel együtt sorsot is kaptak. A főszereplő - egy harmincas éveinek közepén járó férfi - aggódva figyeli magát, saját mozdulatait, testének minden változását.
A Mellettem elférsz családregény, egyúttal az útkeresés és önmegismerés mementója. Grecsó ekkorra már korábbi művei révén ismertté tette szülőföldjét. A kötet azonban minden eddiginél mélyebb betekintést nyújt az ezúttal csak telepként körülírt szegvári falu életébe. A regény elbeszélő főhőse középkorú, Budapesten dolgozó hivatalnok. Nevét nem ismerhetjük meg, ahogy addigi életrajzát sem. Csak telepi gyerekkorának emlékképei villannak fel prousti élességgel: a sárgadinnye és kenyér gyerekkori íze, szagok, mozdulatok, amelyek elkísérik őt a főváros idegen sokféleségébe. A férfi nem találja önmagát Pesten, munkáját feleslegesnek, mindennapjait üresnek érzi. Bénultságából csak egy trauma rázhatja fel: barátnője szakít vele, ő pedig a mardosó hiányérzet elől menekülve apai nagyanyja, Jusztika jegyzeteit kezdi olvasni. A dőlt betűkkel írt memoár a nagymama cselédéveihez, majd a család szegvári gyökereihez vezet vissza. A korábbi események a legendák ködébe vesznek, ám – ahogy a főhős felismeri – Jusztika memoárja a már nyomon követhető részleteket is meghamisítja. Mintha célja nem a valóság bemutatása, hanem a közös emlékezet kanonizálása lenne, egy szégyenfoltoktól mentes történet, amelyet a leszármazottak is megütközés nélkül olvashatnak.