Részlet a könyvből

| 1. fejezet | Ahogy elkezdődött

A nem kívánt gyerek drámája

Emlékszem, gyerekkoromban rengeteget hallgattuk Koncz Zsuzsa dalait. A lemezjátszón forgott a fekete bakelit, mi meg fennhangon vele együtt énekeltünk. A Mama című szám volt a kedvencem, még ma is lúdbőrös leszek, ha meghallom Bródy zseniális szövegét. Egy nagy művész – költő, író vagy dalszövegíró – ugyanannyit (vagy még többet) tud az emberi lélekről, mint egy pszichológus, csak másfelől közelíti meg azt. A Mama refrénjében például mindannyiunk életének alapkérdése fogalmazódik meg:

Hisz jól tudod, nem kértelek.
Nem kértem tőled az életet.
S még mielőtt majd egyszer meghalok,
Még tudnom kell, miért vagyok.

Miért vagyunk? Mi végre jöttünk a világra? Akarták-e hogy megszülessünk? A nyolcvanas években még nem sejtettem, pszichológusként milyen sokszor keresem majd a választ erre a kérdésre. Általában már a terápiás munka kezdetén igyekszem feltérképezni, mit tud a páciens a fogantatása körüli eseményekről. Kik voltak a szülei? Milyen volt a kapcsolatuk, hogyan éltek? Várták-e az érkezését, vagy csak „becsúszott” „baleset” volt, nem tervezett terhességből – mert ilyenkor a várandósság valóban inkább teher – született?