Hosszabb-rövidebb novellák, kisebb-nagyobb, mégis minden szavukban valódi téttel bíró szabadulástörténetek sorakoznak Dragomán György tizenöt év terméséből összeállított novellagyűjteményében. Ahogy három évvel ezelőtti novelláskötete, az Oroszlánkórus központi eleme a zene volt, a Rendszerújra a politikai, vagy épp a személyes térben minket körülfogó béklyókat, a teljesen nyilvánvaló, vagy épp alig észrevehető rabságokat énekli meg. A történetekből rendre a rendszerkritika gesztusa világlik elő, az ember tragédiájának – miszerint újra meg újra rabbá tesszük egymást és önmagunkat – éleslátó analízise.