A víz világnapja
Időpont: 2024. március 21-24. csütörtök-vasárnap
Helyszín: online program - Wekerlei Könyvtár honlapja és Facebook oldala
Ajánlott korosztály: 3-99 éves korig
Kányádi Sándor: A fölfuvalkodott béka s az ökör
Egy vidéki mitugrászra
bevallom engem néha már gyötör
nemcsak gyötör de szinte mintha fájna
a nagyravágyó béka s az ökör
ezópusz óta híres fabulája
mert mindeddig harsányan kinevettük
a pukkadásig fölfuvalkodót
s most mintha nevetni nem volna kedvünk
ökörnyi már az öklünknyi se volt
fújja magát s a magáét a béka
megvalósulni látszik vágya célja
mind hatalmasabb csődöt mond a vén
fabulák minden eddigi receptje
hőköl szomjan az ökör s még remény
sincs arra hogy a béka kirepedne
Lenau: Reggel a tengeren
Friss hajnal, jó szél, tűz a nap
perzselve, tündökölve:
a víz, mint ék előtt, hasad:
hogy rohanunk előre!
Zúdulnak elénk a habok,
de dühük háboroghat,
nem állítják meg a hajót,
akárhogy acsarognak:
feltartóztathatatlanul,
viszi az úti láza
s győzelmesen egyre nyomul
a zengő tengerárba,
míg a hullámpermet, arany
sugárkéz-szőtte csipke,
szivárványként és boldogan
libeg-lobog mögötte.
Ameddig látok, mindenütt
víz mozog, parttalan, tág,
a tenger: s íme, szíven üt
valami nyugtalan vágy.
Soká lesz, hogy látlak megint,
hegy s rét virága, bokra! -
S a kajütből egy gyermek int,
jó reggelt mosolyogva.
A hideg zajban, idegen
ég s fény alatt haladva
csöndes melegével milyen
öröm egy ember arca!
Nemes Nagy Ágnes: Dagály után
A hab leszállt. Arcom nem éri már.
Sarát lassan törli az öntudat.
A szégyenkező meztelen-csigák
félve tátják apró rútságukat.
A keserűség elszorítja számat.
Ocsúdom, mint a részeg, önmagamból,
de jól tudom, hogy mégis újratámad,
bokám körül hiába is dorombol.
Korbáccsal tán? Legyűrni szenvedéllyel?
Kettészakítni – borját – önmagad?
Tenger; tenger! Síkos hátad veréssel
bomlott császárok óta nem szakad.
Oly híg vagy bennem, mint az őrület,
mig én konokul, iszonyattal edzve
sistergek, hogyha csöpped rámpereg –
igy szítod arcom egyre éberebbre?
Nem torzulok! Hínárod letépem,
elfolyatom szemem, ha ott lakol,
és kikelek habodból újra, épen,
mint harcból a meztelen irgalom!
Juhász Gyula: Felhők
Mint másaink, úgy húznak át az égen
S elmúlnak, mint mi, szépen, csendesen.
A semmiből bukkannak föl fehéren
Vagy komoran s övék a végtelen.
Oly idegenül szállnak, egyesülnek
S oly nyomtalanul tűnnek ők tova
S fölöttük az örök azúr derűnek
Tovább ragyog fölséges mosolya.
Az egyik felhő szelíd, mint a bárány,
Másik sötét, mint bika, egy a vég,
Van, amelyiket átölel szivárvány
S van, mely sívár, mint vén váromladék.
Ó felhők, sokszor elnézem futástok
S ballagástok, távol testvéreim
S amíg ti mentek, én tűnődve állok,
És nem találok ösvényt bánat, átok
És borzalom bús földi térein.
Kép: https://pixabay.com/hu/photos/felh%C5%91k-gomolyfelh%C5%91-%C3%A9g-term%C3%A9szet-2329680/
Wekerlei Könyvtár
Cím: 1192 Budapest, Kós Károly tér 9.
Telefon: +36/1/282-9634
E-mail: konyvtar@kmo.kispest.hu; wekerlei.konyvtar@gmail.com
Honlap: https://www.kmo.hu/; https://uj.konyvtar.kispest.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/wekerleikonyvtar
A Wekerlei Könyvtár a KMO Művelődési Központ és Könyvtár tagintézménye.
Kapcsolódó galériák:
Címkék: versek felnőtteknek, A víz világnapja, Wekerlei Könyvtár, online versek
Kapcsolódó programok
![„Vizes” mesék és húsvéti kézműveskedés - Péntek esti mesék :: 2024. 03. 22.](http://uj.konyvtar.kispest.hu/uploads/d6181e8b5d9ade381897fcd8315f1481cc3b85bf.jpg)
„Vizes” mesék és húsvéti kézműveskedés - Péntek esti mesék :: 2024. 03. 22. (archiválva 2024.04.02.)
Szeretettel várjuk a gyerekeket, szüleiket, nagyszüleiket a Víz világnapján egy papírszínházas mesés estre és húsvéti kézműveskedésre.
Bővebben![A költészet világnapja versekben :: 2024. 03. 18-24.](http://uj.konyvtar.kispest.hu/uploads/02b29f5a84123572c57130caf5034481ba067499.jpg)
A költészet világnapja versekben :: 2024. 03. 18-24. (archiválva 2024.04.02.)
A költészet világnapja jegyében a hét minden napján egy-egy gyönyörű verssel várjuk Olvasóinkat a könyvtár elektronikus felületein.
Bővebben![A víz világnapja :: 2024. 03. 21-24.](http://uj.konyvtar.kispest.hu/uploads/3e7efd2eeb9536c8dbc7218e9b592de9a6da6099.jpg)
A víz világnapja :: 2024. 03. 21-24. (archiválva 2024.04.02.)
Szép „vizes” verseket és meséket olvashatnak az érdeklődők a könyvtár honlapján és Facebook oldalán e jeles nap alkalmából.
Bővebben![A víz világnapja:: 2024. 03. 21-24.](http://uj.konyvtar.kispest.hu/uploads/639c778fc15d9388b2e662b57faeda775e43e14d.jpg)
A víz világnapja:: 2024. 03. 21-24. (archiválva 2024.04.02.)
A víz világnapja alkalmából vizes verseket és meséket gyűjtöttünk egy csokorba a gyermekeknek.
Bővebben![A WEKERLEI KÖNYVTÁR ÜNNEPI NYITVATARTÁSA :: Húsvét, 2024](http://uj.konyvtar.kispest.hu/uploads/950d7bb7eb352be48303f60de6d41497ae52398e.jpg)
A WEKERLEI KÖNYVTÁR ÜNNEPI NYITVATARTÁSA :: Húsvét, 2024 (archiválva 2024.04.03.)
A WEKERLEI KÖNYVTÁR ÜNNEPI NYITVATARTÁSA ZÁRVA: 2024. március 29 - április 1. között NYITÁS: 2023. április 2., 9.00-14.00
Bővebben![2024. évi márciusi programok a Wekerlei Könyvtárban](http://uj.konyvtar.kispest.hu/uploads/4ca140493d5173004d53913511ee9e5f44f7fe2e.jpg)
2024. évi márciusi programok a Wekerlei Könyvtárban (archiválva 2024.04.02.)
Márciusi versözön - Versbarátok klubja; A népmesék világa - MeseKör felnőtteknek; Sanzonok világa - Nőnapi köszöntő; A költészet világnapja versekben; A víz világnapja; „Vizes” mesék és vidám kézműveskedés - Péntek esti mesék; Húsvéti versek és mondókák csokorba szedve;
Bővebben![2024. évi áprilisi programok a Wekerlei Könyvtárban](http://uj.konyvtar.kispest.hu/uploads/f33034f570345fa300cc9932f74a755929e7cb7c.jpg)
2024. évi áprilisi programok a Wekerlei Könyvtárban (archiválva 2024.05.06.)
A népmesék világa - MeseKör felnőtteknek; Közös verselés „A magyar költészet napja” alkalmából - Versbarátok Klubja; Rendhagyó „verses" óra „A magyar költészet napja” alkalmából; VERSFAL „A magyar költészet napja” alkalmából; Verses-mesés óra a Föld napja alkalmából; Mesék a Földről, az állatokról, a növényekről és az életről - Péntek esti mesék;
Bővebben![Húsvéti versek és mondókák csokorba szedve :: 2024. 03. 28. - 04. 01.](http://uj.konyvtar.kispest.hu/uploads/f4aae183b9140d5fa030a1fe477313ceb6a3efe6.jpg)
Húsvéti versek és mondókák csokorba szedve :: 2024. 03. 28. - 04. 01. (archiválva 2024.04.02.)
A könyvtárosok húsvéti versekkel, mondókákkal kívánnak mindenkinek virtuálisan kellemes húsvéti ünnepet!
Bővebben![A népmesék világa - MeseKör felnőtteknek :: 2024.04.03.](http://uj.konyvtar.kispest.hu/uploads/af8525313e9d8099a9edfc07288ed270c834346d.jpg)
A népmesék világa - MeseKör felnőtteknek :: 2024.04.03. (archiválva 2024.04.15.)
Népmesék az életről, a tegnapról, a máról, a holnapról, az emberekről és az emberi kapcsolatokról.
Bővebben![A költészet világnapja versekben :: 2024.03.18-24.](http://uj.konyvtar.kispest.hu/uploads/8d929006741cd8ede32f7bfa9eab93baab9e1fe0.jpg)
A költészet világnapja versekben :: 2024.03.18-24. (archiválva 2024.04.15.)
A költészet világnapja jegyében a hét minden napján egy-egy gyönyörű verssel várjuk Olvasóinkat a könyvtár Facebook oldalán, és a költeményeket összegyűjtve a honlapunkon.
Bővebben![FELHÍVÁS - VERSFAL a Wekerlei Könyvtárban :: 2024.03.18-04.18.](http://uj.konyvtar.kispest.hu/uploads/9a8c4567a94506b710ab97faf0be6af797e8d0f7.jpg)
FELHÍVÁS - VERSFAL a Wekerlei Könyvtárban :: 2024.03.18-04.18. (archiválva 2024.05.06.)
A szebbnél-szebb verseket március 18-tól április 18-ig várjuk személyesen, e-mailben, Facebookon, a postaládánkba, kézírással vagy nyomtatottan.
Bővebben![Közös verselés „A magyar költészet napja” alkalmából - Versbarátok Klubja :: 2024.04.05.](http://uj.konyvtar.kispest.hu/uploads/e5ab6285391cddf78beb2a959986e8aa2f6f049c.jpg)
Közös verselés „A magyar költészet napja” alkalmából - Versbarátok Klubja :: 2024.04.05. (archiválva 2024.04.15.)
A költészet napja alkalmából magyar költők gyönyörű versei szólalnak meg a versbarátok tolmácsolásában a klubfoglalkozáson.
Bővebben![Rendhagyó „verses" óra „A magyar költészet napja” alkalmából - 2024.04.12.](http://uj.konyvtar.kispest.hu/uploads/31ea06b5c675e748a228f3528e12481f6f310d36.jpg)
Rendhagyó „verses" óra „A magyar költészet napja” alkalmából - 2024.04.12. (archiválva 2024.04.15.)
A magyar költészet napja alkalomból rendhagyó verses-mesés irodalmi órára várja a Wekerlei Könyvtár a kispesti óvodák és iskolák gyermekcsoportjait pedagógus kísérőikkel.
Bővebben![VERSFAL „A magyar költészet napja” alkalmából :: 2024.04.01-30.](http://uj.konyvtar.kispest.hu/uploads/09ce723339917879ff0b91bd74660ba5032ec48e.jpg)
VERSFAL „A magyar költészet napja” alkalmából :: 2024.04.01-30. (archiválva 2024.05.06.)
Kérünk minden kispesti, wekerlei verskedvelőt, hogy segítsen a Wekerlei Könyvtár falait versekkel borítani! A szebbnél-szebb verseket március 18-tól várjuk!
Bővebben![Verses-mesés óra a Föld napja alkalmából :: 2024.04.23.](http://uj.konyvtar.kispest.hu/uploads/ce35e9f070a8130ee147e5d2d95f925821530e4e.jpg)
Verses-mesés óra a Föld napja alkalmából :: 2024.04.23. (archiválva 2024.05.06.)
A kispesti óvodák és iskolák alsós gyermekcsoportjait várjuk pedagógus kísérőikkel az érdekes könyvtári foglalkozásra.
Bővebben![Mesék a Földről, az állatokról, a növényekről és az életről - Péntek esti mesék :: 2024.04.26.](http://uj.konyvtar.kispest.hu/uploads/ab22241328ffabc737e8ede68ecb97d6e05e4c3a.jpg)
Mesék a Földről, az állatokról, a növényekről és az életről - Péntek esti mesék :: 2024.04.26. (archiválva 2024.05.06.)
Izgalmas mesékkel és közös kézműveskedéssel várjuk a Föld napja, április 22-e alkalmából a gyerekeket, szülőket, nagyszülőket péntek este a Wekerlei Könyvtárba.
Bővebben![Versek anyákról és gyermekekről - Versbarátok klubja :: 2025.05.03.](http://uj.konyvtar.kispest.hu/uploads/f15f8d71db1ab48be887215937f076789047f81f.jpg)
Versek anyákról és gyermekekről - Versbarátok klubja :: 2025.05.03. (archiválva 2024.05.06.)
Az Anyák napja és a Gyermeknap alkalmából magyar költők gyönyörű versei szólalnak meg a Versbarátok tolmácsolásában a klubfoglalkozáson.
Bővebben![A madarak és fák napja kispesti gyerekekkel :: 2024.05.10.](http://uj.konyvtar.kispest.hu/uploads/ef609c6637c677bea46b3e4278c549b927695255.jpg)
A madarak és fák napja kispesti gyerekekkel :: 2024.05.10. (archiválva 2024.06.03.)
A Madarak és a fák napján egy rendhagyó mesés-természetismereti órára várjuk a kispesti óvodák és iskolák gyermekcsoportjait pedagógus kísérőikkel.
Bővebben![A népmesék világa - MeseKör felnőtteknek :: 2024.05.08.](http://uj.konyvtar.kispest.hu/uploads/361679be5bb383bafc36038c2fe8cd3f2c49435b.jpg)
A népmesék világa - MeseKör felnőtteknek :: 2024.05.08. (archiválva 2024.05.08.)
Népmesék az életről, a tegnapról, a máról, a holnapról, az emberekről és az emberi kapcsolatokról. Érdekes, tanulságos történetek, mesék rólunk és nekünk.
Bővebben![Versek anyák napjára szeretettel :: 2024.05.04-05.](http://uj.konyvtar.kispest.hu/uploads/a4a083386a1d2d3eb657534c0b1815d5149ec0dd.jpg)
Versek anyák napjára szeretettel :: 2024.05.04-05. (archiválva 2024.05.08.)
Csokorba szedett gyönyörű versekkel köszöntjük az édesanyákat, nagymamákat, dédnagymamákat virtuálisan a Wekerlei Könyvtár honlapján és Facebook oldalán.
BővebbenKapcsolódó cikkek
![A víz világnapja a Wesley János Általános Iskola alsós diákjaival :: 2024.03.27.](http://uj.konyvtar.kispest.hu/uploads/5f79fa2e104289d81e170fa8c2bd49b14d722de4.jpg)
A víz világnapja a Wesley János Általános Iskola alsós diákjaival :: 2024.03.27.
A víz világnapja alkalmából a Wesley János Általános Iskola alsós diákjai látogattak el szerda délelőtt a Wekerlei Könyvtárba.
Bővebben