A könyvtár története

TÖRTÉNET
KÖNYVEK WEKERLÉN

A telep olvasáskultúrájának kezdeti szakaszáról nem sokat tudunk. A városépítési tervekben önálló könyvtári épület nem szerepelt. A néhány ismert adat arról szólt, hogy az olvasni vágyók iskolai illetve egyházi szervezetek könyvtárát használhatták. 

1961-ben önálló könyvtár jött létre a Wekerletelepen a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár szervezetén belül. A Fő téren (mai Kós Károly tér 15. száma alatt) található helyiség eredetileg az épület egy földszinti lakásának szobája volt, melyet tulajdonosa leválasztott, és a homlokzati falat megbontva kijáratot nyitott az utcára. A kezdetekben itt szatócsbolt üzemelt, majd egy tejboltot rendeztek be a lakástulajdonosok . Az államosítás után nem alakították vissza a lakást, hanem megkapta a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár.

A fővárosi könyvtári szervezet a kilencvenes években radikális átalakításba kezdett. Bezárta a régen nem fejlesztett, kis alapterületű, célszerűen nem működtethető fiókkönyvtárakat, amelyeket az ötvenes évek hajrájában létesítettek . A Kós Károly téri könyvtárnak is ez lett volna a sorsa, de az újjáéledő wekerlei civil világ tiltakozására ez nem következett be, a wekerlei lakosok nem szerettek volna könyvtár nélkül maradni. Így 1994-ben a FSZEK a könyvtárhelyiséget – az épület tulajdonjogának megőrzése mellett - ingyenes használatra és fenntartásra átadta a kerületi önkormányzatnak, a benne lévő könyvanyaggal együtt. A kerületi önkormányzat a könyvtárat a Wekerlei Kultúrházhoz  csatolta (akkor még Wekerlei Gyermekház), és működtetésével megbízta. A megnyitót 1995. március 15-én tartották. A feladat mellé nemigen jutott pénz, a munkát egy félállású, megfelelő képzettségű és gyakorlatú könyvtáros látta el. A rendkívül elavult tartalmú és állapotú könyvanyaggal, a kopott berendezéssel, a vizesblokk nélküli helyiséggel nem sokat lehetett kezdeni, mégis, a könyvtár beilleszkedett a wekerlei közegbe. Fejlesztésére csak a 2009 után került sor. 

2010-ben elnyert TÁMOP - 3.2.4-09/1/KMR-201-0010 keretén belül a Könyvtár rohamos fejlődésen ment keresztül. Az Európai Uniós pályázat által elnyert 20 millió forintos támogatás lehetővé tette, hogy a megújuló berendezési tárgyak és bútorok mellett olyan szolgáltatások és lehetőségek kerüljenek kiépítésre, melyek egy korszerű könyvtár elengedhetetlen velejárói. Saját honlapja készült, melyen interaktív adatbázis elérhetőség teszi lehetővé az olvasók számára a könyvtár kényelmes használatát. A könyvállomány adatai digitalizására kerültek, és 2012-ben így bevezethették a könyvtárban a digitális kölcsönzési rendszert. A Tégy egy könyvet - Végy egy könyvet! utcai könyvtároló szekrény is az uniós pályázatnak köszönhetően létesülhetett a Pannónia út és a Kós károly tér sarkán.

A könyvtár fejlődésének köszönhetően egyre sürgetőbb lett a 37 m2-es egyterű, szobányi könyvtár elköltöztetése egy tágasabb helyre. A fenntartó, a XIX. kerületi Önkormányzat döntésére 2016-ban felújításra került a Kós Károly tér 9. szám alatti épület önkormányzati tulajdonban lévő épületrésze, mely korábban orvosi rendelőként, ifjúságprevenciós irodaként is üzemelt. 

2017. januárjában A magyar kultúra napjának alkalmából sor került az új hely ünnepélyes átadására a könyvtár számára.

A közel 70 négyzetméteres, három helyiségből álló új otthonnal régi álma teljesült a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár munkatársainak és a wekerleieknek, hiszen az új helyen tágasabb, korszerű világítással ellátott olvasóteremben folyik a kölcsönzés, internethasználat, és külön szobát kapott a gyermekkönyvtár rész, valamint lehetőség van egy külön klubszoba működtetésére.
A „Tégy egy könyvet - Végy egy könyvet!” utcai könyvcsere szekrény  is új helyre, a könyvtár mellé (Kós Károly tér 9.) került 2019 május végétől.

Kapcsolódó galéria (Könyvtár a régi helyen (Kós K. tér 15.)):

A nagyobb nézetért kattints a képekre! Billentyűzeted segítségével is válthatod a képeket!



Címkék: Wekerletelep, Wekerle, FSZEK könyvtár, Kós Károly tér, Welerlei Kultúrház, Wekerlei Könyvtár

2018.10.10.