„Mesés” hét
Péntek esti mesék

Időpont: 2026. július 20-26. hétfő-vasárnap
Helyszín: online program - Wekerlei Könyvtár honlapja és Facebook oldala
Ajánlott korosztály: 3-12 éves korig

Mesék gyerekeknek a hét minden napjára online, a könyvtár honlapján és Facebook oldalán. A Vakáció mesékkel még élvezetesebb - a nagyobbak már maguk olvashatják, a kisebbeknek pedig felolvashatják a szülők, a nagyszülők vagy nagyobb testvérek.

A zöld királyfi

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, volt egyszer egy király, s annak három leánya. Az a király nem szerette a leányait, s egyszer nagy haragjában azt találta mondani: - Bárcsak az ördög vinné el ezeket a leányokat! Még jóformán ki sem mondotta: megnyílt a föld, egyszerre három ördög ugrott elé, megfogták a három királykisasszonyt, nagy fergeteg kerekedett, s úgy elnyargaltak velük, hogy többet nem is látták. A király mégis megbánta a szavát, búsult, bánkódott, de hamar megvigasztalódott, mert csakhamar három fiúval áldotta meg az Isten. A fiúk már nagy legények voltak, de senkitől sem hallották, hogy leánytestvérük is volt. Eközben a király erősen leöregedett, s mindig sóhajtozott: - Hej, ha még egyszer fiatal lehetnék! Hallották ezt a fiúk, s megegyeztek, hogy elmennek a tündérek kútjához, s fiatalító vizet hoznak az édesapjuknak. Mondják, hogy mit akarnak, s az öreg király, akinek - közben legyen mondva - zöld király volt a neve -, jó szívvel beleegyezett, csak menjenek. Elindul a három királyfi három aranyszőrű paripán. Estére kelve betérnek egy csárdába, ott ételt-italt rendelnek; esznek-isznak, s különösen a két idősebbnek olyan virágos kedve kerekedett, hogy nem is akartak továbbmenni a csárdából. Eleget hívja a bátyjait a kicsi zöld királyfi, hogy induljanak, mert így soha, míg a világ s még két nap, a tündérek kútjához nem érnek, de az idősebb királyfiúk meg sem mozdultak, azt mondták az öccsüknek: - Csak eridj, te bolond! Majd mi is odaérünk, s ha nem érünk, úgy is jó! Jól van, a kicsi királyfi ott hagyta a bátyjait a csárdában, s még aznap egy rengeteg erdőbe ért. Rengeteg erdőben talált egy kicsi házat, s bement oda éjjeli szállásra. A kicsi házban egy öreg remete lakott. A királyfi köszönti illendőképpen, a remete fogadja, s kérdi, hogy mi járatban van? Mondja a királyfi, hogy a tündérek kútjához igyekezik: fiatalító vízért. - Hej - mondja a vén remete -, abból a vízből én is szeretnék kapni, s ha visszakerülsz onnét valaha, hozz nekem is egy csöppöt. Hanem a te lovadon hiába ne is menj, mert azon sohasem jutsz oda. Van nekem egy tarka lovam, az ördögök lovával testvér, ülj erre: ez a világ végére is elvisz! Megköszöni a királyfi a vén remete nagy jóindulatát, felül a tarka lóra, s még ki sem mennek az erdőből, megszólal a ló: - Hallod-e, kicsi gazdám, míg a tündérek kútjához mennénk, több rendbeli utad lészen addig. Mikor te még a világon sem voltál, volt a te apádnak három leánya, mind a hármat elvitték az ördögök. Elébb azokat meg kell szabadítanunk, úgy megyünk a tündérek kútjához. Először elmegyünk a legidősebb nénédhez. A sógorod nem lesz otthon, de én majd hazakergetem, s mikor megtudja, hogy a tündérek kútjához igyekezel, ő is kér, hogy hozzál a fiatalító vízből, de addig meg ne ígérd, míg azt a lepedőt neked nem adja, amelyik az ágyán van. Ennek a lepedőnek olyan tulajdonsága van, hogy ha magadra teríted, sem ördög, sem ember meg nem lát téged. Ahogy ezt mondotta a tarka ló, nagyot fújt, s mint a nyíl felszállott a magas levegőégbe. Repült, mint a gondolat, erdők, mezők, tengerek felett. Aztán egyszerre csak leszállott a földre, s megállott egy kacsalábon forgó gyémántpalota előtt. - Itt lakik a legidősebb nénéd, kicsi gazdám. Te csak menj be, én meg kimegyek a selyemrétre, ott jár valahol a te ördög sógorod, mindjárt hazakergetem. Bemegy a királyfi a palotába, a tarka ló is ki a selyemrétre, ott az ördögöt meglátja, s elkezdi hajtani. - Haza, ördög, haza! Ott van a sógorod, adj neki vacsorát! - Hej, kutya egye meg a májadat - mondotta az ördög a lónak -, te vagy a mi megölő hóhérunk! De nem mert ellenkezni, szaladott a ló előtt, föl a palotába egyenesen. A királyfi ott ült egy lócán, beszélgetett a nénjével, mikor az ördög belépett. Köszönti az ördög: - Szervusz, sógor! Mi jóban jársz? - A tündérek kútjához indultam, sógor - mondja a királyfi -, fiatalító vizet viszek az apámnak. - Hej, sógor - mondja az ördög -, azt én is megpróbáltam, nem egyszer, de százszor, hanem a kútnak még közelébe se juthattam, mert a kúttól hetvenhét mérföldre már olyan szörnyű melegség van, hogy aki arra jár, töpörtyű lesz belőle. - Nem bánom én, mégis odamegyek. Aközben az ördög ételt-italt rakat az asztalra, kínálja a királyfit: - Egyél-igyál, sógor, úgysem eszel-iszol sokáig. Mondotta a királyfi: - Ne félj attól, sógor! Esznek-isznak, vígan vannak, s egy kicsi idő múlva megszólal az ördög: - Ha a tündérek kútjához jutsz, sógor, hozz nekem is a vizéből! Nesze, itt van egy disznótök, merítsd tele. Adok aztán néked annyi aranyat, ezüstöt, amennyit elbírsz. - Nem kell nekem sem aranyad, sem ezüstöd, van nekem elég; add nekem az ágyad takaróját! Eleget az ördög, hogy így, meg úgy, mindent kívánjon, csak azt ne, de a királyfi azt mondta: - Kell-e a fiatalító víz? - Kell, sógor, kell! - No, ha kell, add ide a takarót! Mit volt mit nem tenni az ördögnek, odaadta a takarót, azzal a királyfi elbúcsúzott, felült a tarkára, s repültek tovább: erdők, mezők, tengerek felett. Megszólal egyszer a tarka ló: - No, édes gazdám, mindjárt leszállunk a mellé a palota mellé, ahol a középső nénéd lakik. Majd ez a sógorod is kívánja, hogy hozz neki a fiatalító vízből, de addig meg ne ígérd, míg az ujjáról a gyűrűt neked nem adja. Ennek a gyűrűnek az a tulajdonsága van, hogy akármilyen mélyen alszol, megszorítja az ujjadat, s mikor éppen szükség, akkor ébreszt fel. Leszáll a tarka ló a földre, egy kacsalábon forgó gyémántpalota mellé. A királyfi bemegy, a ló meg kimegy a rétre, hogy hazakergesse az ördögöt, mert az is ott lődörgött a réten. Megtalálja az ördögöt, s űzőbe veszi. - Haza, ördög, haza, mert itt a sógorod! Az ördög mindjárt megismerte a lovat, látta, hogy az ő lovának a testvére, visszaszólt haragosan: - Megyek, megyek, a kutya egye meg a májadat! Te vagy a mi megölő hóhérunk! Felmegy az ördög a palotába, fogadja a sógorát nagy barátsággal; három akó bort tétet az asztalra, s mindenféle jó ennivalót. Esznek-isznak, s közben megkérdi: - Mi jóban jársz, sógor? Mondja a királyfi, hogy miben jár. Nagyot kacag az ördög. - Hej, sógor, én száz annyit érek, mint te, mégsem tudtam hozni a fiatalító vízből, pedig sokszor megpróbáltam. - Próbáltad vagy nem próbáltad - mondotta a királyfi -, én is megpróbálom, s hozok is, meglátod. - Hát akkor hozz nekem is, s annyi kincset adok, amennyit elbírsz. - Nem kell a kincsed, add nekem a gyűrűdet. - Azt nem adom! - No, ha nem, nem is hozok vizet. Azzal a királyfi felszedelőzködött s indult, de mikor az ajtóhoz ért, az ördög utána szaladt, s odaadta a gyűrűt. Ahogy felült a tarkára, mondja ez a királyfinak: - No, édes gazdám, még csak a legkisebb nénédhez megyünk. Az ő urának olyan kardja van, hogy csak szólani kell: kard, ki a hüvelyből! S ha annyi ellenség fog körül, mint fűszál a réten s csillag az égen, akkor sem kell félned, mert mind egy szálig levágja. Megérkeznek a legkisebb nénjéhez, s megkapja a királyfi a kardot, éppen olyan móddal, mint ahogy megkapta a takarót, a gyűrűt, s úgy indultak a tündérek kútjához. Fölszáll a tarka a levegőégbe, hét nap s hét éjjel szállott, mint a gondolat, még annál is sebesebben. Akkor aztán leszállott a földre, s megállott egy olyan palota előtt, amilyent még emberi szem nem látott. Ezüst volt a fundamentoma, arany az oldala, gyémánt a fedele. Kilencszázkilencvenkilenc ablaka volt, aranyból, gyémántból valamennyi. S éppen annyi garádicsa, az is színarany. Mondotta a tarka: - Menj fel ide, édes gazdám! Itt lakik a tündérek királynéja. Most éppen vacsorázik, egyedül, magában. Vedd a takarót magadra, ülj le mellé, s egyél-igyál te is. Ne félj, nem lát meg, csak annyit lát, hogy valaki eszik-iszik, de nem tudja, hogy ki. Azután feküdj le, s hajnalban, mikor a gyűrű szorítja az ujjadat, hamar szedd magadra a gúnyát, s gyere le hozzám, hogy vizet meríthessünk a kútból. Fölmegy a királyfi a tündérkirályné palotájába, hát csakugyan éppen vacsorázik a királyné. Leül mellé a királyfi, jól eszik-iszik a sok drága ételből-italból, de a királyné csak azt látta, hogy fogy az étel is, az ital is, nem látott senkit. Haj, istenem, megijedt a tündérkirályné, végigszalad hetvenhét szobán, fellármázza a tündéreket: - Talpra, talpra! Szaladjatok a kúthoz, fújjátok az ólmot, hadd égjen, mert valaki kerülgeti a kutat. De teremtő istenem, lett erre szörnyű nagy tűz a tündérek kútja körül! Támadt olyan forró melegség, hogy a kúttól hetvenhét mérföldre megsült ember, állat, minden. Az alatt a királyfi aludott szép csendesen, de egyszerre csak szorítani kezdi a gyűrű, felugrik az ágyból, szalad a lovához, felpattan a hátára. Mondja a ló: - Látod-e azt a tüzes folyót, édes gazdám? Azon túl van a tündérek kútja. Amennyi tündér, mind az ólmot fújja. Kapaszkodj belém jól, mert ha lefordulsz a hátamról, szörnyű halálnak halálával halsz meg. Olyan magasra szállok veled, hogy a fejed a csillagokat veri, oda nem ér el az ólom melegsége. Aztán a kút felett hirtelen leereszkedem. Te pedig azt a tököt, mit a sógorod adott, szúrd a kardod hegyére, s mielőtt az én lábam a kúthoz érne, hirtelen merítsd meg a tököt, mert ha elébb ér le az én lábam, vége az életednek, vége az enyémnek is. Fölszáll a ló a levegőégbe, fel olyan magasra, hogy a királyfi feje a csillagokat verte, aztán egyet ugrott, kettőt szökött, s mint a gondolat, leszállott a tündérek kútjához. Áldott szerencsére a királyfi, mielőtt a ló lába a kutat érte volna, megmerítette a tököt, azzal hopp! Nekiiramodott a ló, fel ismét a levegőégbe. Kiabálhattak, fenyegetőzhettek a tündérek, egy pillantásra úgy eltűnt a szemük elől, mintha soha ott nem járt volna. Mentek egyenest a királyfi legkisebb nénjéhez, ott a takarót magára vette a királyfi, ettől a sógora nem látta meg, s elvitte a nénjét. Ugyanígy vitte el a középsőt; ugyanígy a legidősebb nénjét is. Vitte mind a hármat a lován, úgy mentek a vén remetéhez. Már messziről kiáltotta a remete: - No, fiam, hoztál-e fiatalító vizet?! - Hoztam, öregapám, hoztam! - Hát akkor csak cseppents a tenyeremre egy cseppet. Reácseppent a királyfi, s hát uram-teremtőm, abban a pillanatban megfiatalodott a remete. - No, fiam, köszönöm, hogy megfiatalítottál. Tartsd meg a tarka lovat, legyen a tiéd, van még ennek testvére, az kiszolgál engem. Megköszöni a királyfi a lovat, elbúcsúzik a remetétől, s még egy nap sem telt belé, otthon volt a nénjeivel. A bátyjai már rég otthon voltak, s az öreg király azt hitte, hogy valahol elpusztult a legkisebb fia. De aztán nagy volt az öröm, mikor mind haza kerekedtek. Hát még mikor a királyfi a fiatalító vízből rácseppentett az apja kezére - annak örült csak igazán a király. Már alig tudott tipegni-topogni, s ím, egyszerre úgy megfiatalodott, hogy még szebb s erősebb lett, mint volt réges-régen, fiatal korában. Hanem eközben mi történt? Eközben az történt, hogy a tündérek királynéjának nem volt nyugodalma, s elindult Tündérországból a tündéreivel, hogy megkeresse azt a királyfit - mert jól tudta, hogy nem lehetett más királyfinál -, aki merített a tündérek kútjából. Megérkezik a tündérkirályné a zöld király országába, s hírül adja előre, hogy álljon elé az a királyfi, aki a tündérek kútjából merített, s a felesége lesz annak. De bezzeg búsult most a két idősebb királyfi, hogy miért nem voltak a tündérek kútjánál. Jön a királyné a király udvarába, ott egy nagy kádat megtöltet ólommal, keverteti, s felkiált: - Aki a tündérek kútjából merített, ugorjék ebbe a kádba; arról tudom meg, hogy ott volt-e, vagy sem. A király s a két legidősebb fia szeretett is volna beleugorni, nem is, hanem a legkisebb királyfi egy szempillantásig sem gondolkozott, elővezettette az istállóból tarka lovát, s fölpattant a hátára. Akkor a ló felszállott a levegőbe, mint a nyíl, onnét egyenest le a kádba, s amint szállott lefelé, az egyik orra lyukán felszívta a forró ólmot, a másikon visszaeresztette: úgy ereszkedett bele a kádba, s az ólom úgy lehűlt, hogy semmi bajuk sem lett. - Te vagy az, te vagy az, aki nálam járt! - kiáltott a tündérek királynéja. - Te az enyém, én a tied, ásó, kapa s a nagyharang válasszon el minket! Egyszeriben nagy lakodalmat csaptak, a lakodalom után fölkerekedtek, s Tündérországig meg sem állottak. Még ma is élnek mind a ketten, ha meg nem haltak.

A táltosgalamb

Valamikor, réges-régen, amikor a magyarok királyt akartak választani, összehívták a népeket. Szegényt, gazdagot, minden rendűt egyaránt. Amikor összegyűltek, elengedték a táltosgalambot. Akinek a vállára szállt a galamb, az lett a király. Élt egyszer egy szegényember, volt annak egy jóravaló, suttyó fia. Ezt a legénykét úgy hívták, hogy Mátyás. Egy nap ez a Matykó gyerek megunta a nagy szegénységet, s azt mondta az édesapjának: - Édesapám, nem ülök én itthon ebben a nagy szegénységben, elmegyek szerencsét próbálni. - Eredj fiam, hátha megsegít a Jóisten! Na, a legényke feltarisznyálódott, elindult szerencsét próbálni. Járt ide, járt oda, kereste, hogy mihez fogjon. Egyszer csak beérkezett egy nagyvárosba. Tolongott a nép, egyik percről a másikra egy nagy sokadalomban találta magát. Nem tudta elképzelni, miért tülekednek úgy az emberek, megszólított hát egy bácsit. - Bácsikám, mi van itt? Mit csinál itt az a sok ember? Mért lármáznak, mért tülekednek? - Hát, mi vóna, fiam? Hát, királyválasztás van! Mátyás nézelődött, tekergette a nyakát, hátha meglátná ő is a királyt, de nem látta sehol. Akkor kapta magát, s felmászott egy kerítésre. Egyszer csak elült a nagy lárma, nagy csendesség támadt. Kihozták a kalickát, s eleresztették a táltosgalambot. A galamb vigyázkodott, erre-arra fordult, ide-oda repdesett, hirtelen aztán felreppent a Mátyás gyerek vállára. Mátyás úgy megijedt, hogy el akarta kergetni a galambot, de az nem akart leszállni a válláról semmiképp. A népek kiáltozni kezdtek: - Éljen az új király, éljen az új király! Az urak megharagudtak, ordítoztak összevissza: - Tévedett a galamb! Az nem lehet, hogy egy ilyen rongyos kölyök legyen a mi királyunk! Mátyást elzavarták, a galambot megfogták, s újra beletették a kalitkába. Mátyás eloldalgott, elhúzódott a tömeg mellől egy fa alá. A galambot újra elengedték, hát az másodszor is csak megkereste. Szépen ráült Mátyás vállára. Az urak csak nem nyugodtak bele a dologba. Amikor aztán harmadszor is a Mátyás gyerek vállára szállt a galamb, a nép zúgni kezdett: - Ez Isten akarata! Éljen Mátyás király, éljen az új király! Mátyást megkoronázták, dicső, nagy király lett belőle, jó világ jött a szegényekre. Mióta meghalt, sokszor mondják: ,,Meghalt Mátyás király, oda az igazság!”

Öt tojás

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy szegény leszerelt katona. Ahogy ment, baktatott hazafelé, nem volt egy fillér se a zsebében. Betért egy kocsmába. Azt mondja a kocsmárosnak: - Kocsmáros úr, nagyon szépen megkérem, adjon nekem valami ennivalót. Most szereltem le, s egy fillér sincs a zsebemben. Majd egyszer meghálálom. Hát a kocsmáros főzött is neki mindjárt öt tojást, s adott hozzá egy darab kenyeret. Jóllakott a katona, azzal elment a falujába. Megházasodott, és dolgozott szorgalmasan. Telt-múlt az idő, eltelt vagy tíz esztendő. Eszébe jutott egyszer a katonának, hogy ő a kocsmárostól kért egy ebédet. Gondolta magában, elmegy most, s megfizeti, hogy ne legyen adósa. Tett száz pengő forintot a zsebébe, s elment a kocsmároshoz. Köszönt neki: - Jó napot, kocsmáros! - Adjon isten! De a kocsmáros nem ismerte meg. Kérdi tőle az egykori katona: - Nem ismersz meg, kocsmáros? Mikor leszereltem, te adtál nekem egy ebédet. Főztél öt tojást, s adtál egy darab kenyeret. Most eljöttem, hogy megfizessem az árát. Hát, uram-teremtőm, a kocsmáros elkezdett számolni. - Lássuk csak! Öt tojás a tíz esztendő alatt mennyit ér? Ha én azt az öt tojást kiköltöttem volna, lett volna belőle öt csirke, s ha az megnőtt volna, tojt volna darabonként húszat. Az már száz darab tojás. Azt én, ha kiköltöttem volna, lett volna belőle száz darab csirke, s azután azok felnőttek volna, s tyúkok lettek volna. Akkor azok mennyit tojtak volna? A tíz esztendő alatt egyezer pengő forintot számolt a szegény embernek. Megijedt a szegény ember, s azt mondja: - Kedves kocsmáros úr, nincs nekem annyi pénzem! Én csak az öt tojást jöttem megfizetni. Ki hallott már ilyet?! - Ha nincsen pénzed - mordult tá a kocsmáros -, megyek a bíróhoz, s feljelentelek. A szegény embert a kocsmáros feljelentette. Hazament a szegény ember a falujába nagy búsan, hát, ahogy baktat az úton, találkozik egy barátjával. Azt kérdi tőle a barátja: - Mi bajod van kedves komám? Úgy lehorgasztod a fejed. Csak nincs valami baj? - Jaj, dehogy nincsen, édes egy komám! Hallod-e, hogy jártam! Ezelőtt tíz esztendővel, mikor leszereltem, útközben egy kocsmában megettem öt tojást egy darab kenyérrel. Most elmentem, hogy megfizessem. Hát a kocsmáros a tíz esztendő alatt, amennyi jövedelem abból az öt tojásból lett volna, azt mind felszámolta. S most nem tudom kifizetni, ezért aztán feljelentett a bírónál. - Ne búsulj te ezen! Kihúzlak a bajból, barátságból. De ne mondd el senkinek. Amikor megkapod a papirost, hogy menj a bíróságra, add csak ide, elmegyek én helyetted! Úgy is lett. Nem telt bele sok idő, egy-két hétre rá megkapta a szegény ember a papirost, hogy menjen a bíróságra. Odaadja a komájának. A komája csak zsebre tette. Megint eltelik egy-két hét. Megint kapott a szegény ember egy papirost, hogy menjen a bíróságra. Ezt is odaadta a komájának. Ekkor a komája felöltözött szép ruhába, ahogy a bíróság elé kell menni, s megjelent a bíróságon. Azt kérdi a bíró: - Te vagy az az ember, aki megette az öt főtt tojást? - Én vagyok, uram – feleli büszkén. - Az első idézéskor miért nem jelentél meg? - Azért, uram, mert főztem a pityókát, a krumplit, hogy elültessem. - Hát neked hibázik az eszed? Főtt pityókát akarsz elültetni? Abból ugyan nem lesz semmi! - Igen, uram, de a főtt tojást is, ha a kotló alá tették volna, abból se lett volna semmi. S ha a kocsmáros a főtt tojást felszámolta, hát gondoltam magamban, én is megfőzöm a pityókát, s elültetem. Hátha lesz abból is valami. Akkor a bíró egy jót kacagott. - Na, te szegény ember, menjél szépen haza, nem kell fizetned semmit. Huszonötöt kap a kocsmáros a fenekeire. Így a kocsmárosnak huszonötöt vertek a fenekeire. S a szegény ember nagy boldogan hazament. Elújságolta a komájának, mit végzett. S a barátja még ma is köszöni, hogy kihúzta őt a bajból. Itt a vége, fuss el véle!

Wekerlei Könyvtár
Cím: 1192 Budapest, Kós Károly tér 9. /könyvtári szolgáltatási helyszín/
Cím: 1192 Budapest, Kós Károly tér 15. /könyvtári programok helyszíne/
Telefon: +36-1/282-9634
E-mail: wekerlei.konyvtar@gmail.com; konyvtar@kmo.kispest.hu
Honlap: https://www.kmo.hu/; https://uj.konyvtar.kispest.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/wekerleikonyvtar
A Wekerlei Könyvtár a KMO Művelődési Központ és Könyvtár tagintézménye.