Aktuális kulturális
A táncművészet világnapja - április 29.
2020. 04. 29.

A Nemzetközi Színházi Intézet 1981. évi madridi közgyűlése kezdeményezte a táncművészet világnapjának megtartását.
Időpontját Jean-Georges Noverre francia táncos, balettművész és az egyetemes táncművészet megújítójának születésnapjára tették. A művészt úgy emlegették, mint a „Balett Shakespeare-je” vagy a „Balett Nagyapja”. Ő teremtette meg a cselekményes balettet, amelyben a drámai mondanivaló a tánc központi elemévé vált.
A nap célja a tánc népszerűsítése mellett az, hogy arra ösztönözze a kormányokat, hogy minél nagyobb teret szenteljenek a táncnak az oktatási rendszerükben az alapfokú oktatástól egészen az egyetemi szintig.
Nietzsche megfogalmazása szerint: „És legyen elveszett minden olyan napunk, amelyen legalább egyszer nem táncoltunk, és legyen fülünknek hamis minden állítás, ha nem csattan fel vele együtt legalább egy kacaj.”
A tánccal karöltve jár a zene, a művészet, az öröm a boldogság, az egészség, a szerelem, a partner tisztelete, a kacagás és sok minden más pozitív érzés is.

Bogdán István: Régi magyar mulatságok /részlet/

„Most kezdődik a, most kezdődik a, most kezdődik a tánc.
Így állítja, de rosszul mondja a nóta: nem most, az ősidőkben kezdődött a tánc, és nem mulatságként járták akkoriban. A primitív kultúrákban a tánc kultikus rendeltetésű. Mágikus szimbólum-cselekedetek sorozata alakította sokféle típusát a varázsló tánctól kezdve az avató, termékenység, harci táncon át a temetési és asztrális táncig. Belőlük fakadt aztán a fejlődés során a népies és a társasági, illetve a színpadi, művészi tánc.
A magyarságnál is ez volt a folyamata alakulásának. Sámánjaink voltak az első táncosok. A Hunor-Magyar monda az ősanyai tánc emlékét őrzi. A szentgalleni kalandról szóló feljegyzés pedig azt sejteti, hogy a honfoglalás korában a tánc már nemcsak kultikus jellegű volt. Az Érdy-kódex adatából meg, mely szerint Szent István halálakor 3 évre az egész ország területén megtiltották a táncot, arra következtethetünk, hogy abban az időben általánosan dívott már a népi tánc. Viszont a kultikus jellegű tánc is hosszú életű maradhatott a városokban is, mert az 1279. évi budai zsinat többek között meghagyta a plébánosoknak, hogy a polgárokat ne engedjék a templomokban és a temetőkben táncolni. Arra pedig, hogy egyesek igencsak értettek a tánchoz, utal az, hogy a táncos jelzőből személynév lett. Az elsőt, Táncos Lászlót 1350-ből ismerjük.
A tánc szavunk egyébként a középfelnémet Tanz szó közvetlen átvétele. Magyar származású megfelelője a tombolás szó volt, a tomb ige származéka, mely továbbél a tobzódik, toporzékol igéinkben.”

Csorba János: A tánc rendje-módja /részlet/

„A fiúknak könnyebb volt a táncot tanulni, mint a leányoknak, mert az, ha akart táncolni, hívott egy hozzávaló leányt, és táncolt. De a leányok kellett várják, hogy hívják őket, és csak úgy táncolhattak. Így a leányok közül is sok volt, aki sosem tanult meg táncolni, mert nem hívták. Főleg, ha nem volt a leánynak legény testvére vagy közeli rokona vagy szomszédja, aki felkaptassa.
A fiatal gyerekek elég korán kezdték a táncot, és nemcsak a nagyok táncán, hanem ünnepnapokon csináltak maguknak aprók táncát. A nagyok táncára csak olyan tíz-tizenöt éves kortul mehettek, miután konfirmáltak. Ebben az átmeneti korszakban felserdülteknek mondták őket.”