Olvass online!
Lázár Ervin 1936-ban május 5. napján született
2020. 05. 05.
Lázár Ervin (1936.05.05.-2006.12.22.) Kossuth-díjas magyar író, elbeszélő, meseíró, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
Leginkább a meséiről és az elbeszéléseiről ismert, első novellája a Jelenkorban jelent meg 1958-ban.
Írásaihoz az inspirációt javarészt gyermekkorából merítette. Művei jellegéből fakad, hogy szövegeit gyakran feldolgozták színházi, filmes adaptációk és rádiójátékok formájában, és ő maga is írt hangjátékokat. Nyelvezete egyéni, játékos, jellegzetes hangvételű meséi a gyermekek és a felnőttek körében is kedveltek.
„A kisfiú meg az oroszlánok” című kötete 1964-ben jelent meg és Réber László illusztrálta. „A fehér tigris” című népszerű regénye az 1971-ben jelent meg. Meseregényéért, az 1979-es „Berzsián és Didekiért” 1982-ben nemzetközi Andersen-diplomával tüntették ki. Az „Ó be szép az élet, s minden más madár” című hangjátéka elnyerte a Magyar Rádió 1986. évi kishangjáték-pályázatának első díját.
Lázár Ervin szobra Budapesten, a 9. kerületben a Kerekerdő parkban található meg. A szobor Pintér Attila szobrászművész alkotása, a társalkotó Kontur András szobrászművész.
A parkban a szobor szomszédságában egy szép rózsabokor található, éppen most virágzik, a fotók tegnap készültek. Érdemes ellátogatni a Kerekerdő parkba, megnézni Lázár Ervin szobrát és a szép virágokat.
„A szeretet nem áldozatvállalás, hanem életszükséglet (nélkülözhetetlen az élethez).”
/Lázár Ervin/
Magyar Elektronikus Könyvtár /MEK/ - Lázár Ervin művei
Link:
https://mek.oszk.hu/kereses.mhtml?dc_creator=L%C3%A1z%C3%A1r+Ervin&dc_title=&dc_subject=&sort=rk_szerzo%2Crk_uniform&id=&Image3.x=38&Image3.y=8
Petőfi Irodalmi Múzeum - Digitális Irodalmi Akamédia - Lázár Ervin írásai
Lázár Ervin regényei
Lázár Ervin prózai művei
Lázár Ervin esszéi
Lázár Ervin interjúi
Vele készült interjúk
Lázár Ervin naplói
Lázár Ervin gyermek- és ifjúsági művei
Link: https://pim.hu/hu/dia/dia-tagjai/lazar-ervin#
Lázár Ervin: A négyszögletű kerek erdő - meseregény
Link: https://mek.oszk.hu/02700/02753/02753.pdf
Lázár Ervin: A hétfejű tündér
http://mek.oszk.hu/02700/02732/02732.htm
Lázár Ervin: Hapci király
https://mek.oszk.hu/02700/02731/02731.pdf
https://mek.oszk.hu/02700/02731/
Lázár Ervin hivatalos honlapja:
Link: http://lazarervin.hu/bemutatkozas/eletrajz/
Kapcsolódó galériák:
Címkék: Wekerlei Könyvtár, Olvass online!, Lázár Ervin
Kapcsolódó programok
![A Wekerlei Könyvtár különleges szolgáltatásai és online programjai](https://uj.konyvtar.kispest.hu/uploads/97654e8ec7795278b8087501a76ceafd73daec5a.jpg)
A Wekerlei Könyvtár különleges szolgáltatásai és online programjai (archiválva 2021.07.27.)
„Élő” kapcsolat a könyvtárossal, Irodalmi léleksimogató, Információk tárháza otthonról, "Péntek esti mesék" a Wekerlei Könyvtárból, Olvass online!, Heti színes, Aktuális kulturális, A COVID-19 koronavírussal kapcsolatos információk hiteles forrásokból, „Tégy egy könyvet - Végy egy könyvet!” utcai könyvcsere szekrény
Bővebben![Olvass online! - A Magyar Elektronikus Könyvtárba /MEK/ felkerült a húszezredik kötet](https://uj.konyvtar.kispest.hu/uploads/09637e3d1f1775f538837de73130e1971803b895.jpg)
Olvass online! - A Magyar Elektronikus Könyvtárba /MEK/ felkerült a húszezredik kötet (archiválva 2020.10.01.)
Fűzfa Balázs: "...Sem azé, aki fut..." - Ottlik Géza Iskola a határon című regénye a hagyomány, a prózapoétika, a hipertextualitás és a recepció tükrében.
Bővebben![Találkozzunk a könyvtári kibertérben!](https://uj.konyvtar.kispest.hu/uploads/27ce87a8eaf1ced1d2018c057d91a695414c27f1.jpg)
Találkozzunk a könyvtári kibertérben! (archiválva 2022.03.08.)
Pakolunk, polcokat törölgetünk, rendezkedünk és különleges könyvtári szolgáltatásokkal, online programokkal kedveskedünk az érdeklődőknek!
Bővebben![Heti színes gyerekeknek és felnőtteknek](https://uj.konyvtar.kispest.hu/uploads/6ef9bd9c07f896c56d73e46330c4b8754a376c36.jpg)
Heti színes gyerekeknek és felnőtteknek (archiválva 2020.05.10.)
Film, színház, muzsika, koncert, mese, mozi, múzeum, élmények - 2020. 05. 04. - 2020. 05. 10.
Bővebben![Kalandra fel! - online papírszínházas mesék kicsiknek](https://uj.konyvtar.kispest.hu/uploads/af94cd673ea67731bb6a33ec6eabfffeaf2b1bec.jpg)
Kalandra fel! - online papírszínházas mesék kicsiknek (archiválva 2020.11.18.)
A "Péntek esti mese" pótló keretében Szecsődi Tamás Leó „A Méhkirálynő” és Janikovszky Éva „Bertalan és Barnabás” című kedves mesék elevenednek meg. 2020. 04. 24.
Bővebben![Információk tárháza otthonról](https://uj.konyvtar.kispest.hu/uploads/9e3ab90bf61b44b450e0687e64bc7dc0672ea540.jpg)
Információk tárháza otthonról (archiválva 2022.04.28.)
Hasznos oldalak irodalomkedvelőknek, olvasni vágyóknak, tanulóknak és szakmai anyagokat keresőknek.
Bővebben