Aktuális kulturális - Apák napja (archiválva 2020.10.01.)

Alkalmak:
2020. 06. 21., vasárnap 00:01 - 23:59

Aktuális kulturális
APÁK NAPJA - június harmadik vasárnapja

2020. 06. 21.

Az apák napját a 20. század elejétől az anyák napja párjaként ünnepeljük. Az apaság és a szülői szerep ilyenkor előtérbe kerül.
Az apák napját Európa katolikus országaiban már a középkorban is ünnepelték, Szent József napján, március 19-én.
Világi ünnepként az amerikai Sonora Smart Dodd kezdeményezésének köszönhetjük ezt a napot, akinek édesapja egyedülálló szülőként nevelte fel őt és testvéreit a felesége halála után. A lány, az anyák napja mintájára szerette volna, ha az apákról is megemlékeznénk. Kitartása meghozta a gyümölcsét, az első apák napját 1910. június harmadik vasárnapján tartották. Hivatalos ünnepé Richard Nixon elnök ismerte el 1972-ben.
Magyarországon 1994 óta emlékezünk meg az apákról. Ezen a napon az édesapáknak, nagyapáknak kedveskedünk, szeretettel emlékezünk férfi elődeinkre.

„Kamaszkoromban költő akartam lenni, az anyám azonban közölte velem tizennégy éves koromban, hogy az igazi tehetség ilyenkorra már kitör, rajtam pedig nem látszik. Kitörölhetetlen emlék. Mit csinált ezzel szemben apám? Darabonként megdicsérte a verseimet? Szó sincs róla. Vett nekem egy stilisztikát, és beleírta kézzel: "Tamáskám, én azt kívánom neked, hogy ne legyél költő, mert az egy nagyon nehéz életsors. De ha mégis verseket szeretnél írni, akkor forgasd ezt haszonnal." /Vekerdy Tamás/



Címkék: Wekerlei Könyvtár, Aktuális kulturális, APÁK NAPJA - június harmadik vasárnapja

Kapcsolódó programok

A Wekerlei Könyvtár különleges szolgáltatásai és online programjai

A Wekerlei Könyvtár különleges szolgáltatásai és online programjai (archiválva 2021.07.27.)

„Élő” kapcsolat a könyvtárossal, Irodalmi léleksimogató, Információk tárháza otthonról, "Péntek esti mesék" a Wekerlei Könyvtárból, Olvass online!, Heti színes, Aktuális kulturális, A COVID-19 koronavírussal kapcsolatos információk hiteles forrásokból, „Tégy egy könyvet - Végy egy könyvet!” utcai könyvcsere szekrény

Bővebben
HÉTFŐTŐL MINDENKIT VÁR A WEKERLEI KÖNYVTÁR!

HÉTFŐTŐL MINDENKIT VÁR A WEKERLEI KÖNYVTÁR! (archiválva 2020.10.01.)

„A mennyország olyan hely lehet, ahol a hét hét napján, a nap huszonnégy órájában nyitva áll a könyvtár.” /Alan Bradley/ Ha nem is napi 24 órában, de a megadott nyitvatartás szerint 2020. 06. 22-től, hétfőtől újra tárt ajtóval vár minden kedves Olvasót a könyvtár!

Bővebben