Nőnapi verses köszöntő - Költőnők a Wekerlei Könyvtárban

Foglalkozásvezető:

Juhász Magda
Email: mgdjhsz@gmail.com
Bemutatkozó cikk: link
Bemutatkozás:
Wekerlei meseíró, költő vagyok. Többnyire a gyerekeknek írok, de van vallásos és egyéb felnőtteknek való versem is. Általában az érzelmeket pendítem meg, amire úgy gondolom ebben az eldurvult világban szükség van. "Amikor én születtem, már sötét felhők gyülekeztek a világ felett: 1935, rossz évjárat. Egyetlen jó dolog mégis történt – főleg az én szempontomból – mégpedig az, hogy a világra jöttem. Megszületni mindig örömteli dolog, visítozunk is a boldogságtól." (Amikor én születtem…/önéletrajz/)

Összes programja


Török Sophie: Asszony karosszékben

Valamit még kellene tenni az életemmel, még
nem volna szabad megnyugodni, s ülni
tétlenül a napban - mint elkészült
kancsó az ötvös asztalán: végérvényesen és 
menthetetlenül befejezett! Ó, Istenem, még
van bennem nyugtalanság, mely fulladozva 
keres utat - és vágy, mely nem ült még soha
a Teljesedés asztalánál!
Még szûz dolgok rejteznek ezen a 
sejtelmes erjedt délutánon: a vibráló sûrû 
fényben, terhes búzaföldek s remegve
érõ szõlõk között; - kik íme mind kéjes
alázatba teljesítnek valami titkos
égi parancsot. Ó, asszony a karosszékben!
Itt ülök tétlenül, kimaradva az Élet
gyönyörû izgalmas játékaiból. De nyugodt
bõröm alatt indulatok remegnek, sistergõ
indulatok! s helyüket keresik tolakodva, mint 
tétlen figura keresi kirendelt helyét a kockás 
sakktáblán. - Hiszen mindennek meg kell
érni! minden vágy teljesülésért eseng! Céltalan 
semmi se lesz és Isten! tûrhetsz-e éretlen magvat
a Sarló alatt? És én még
anya se voltam! Érte lett minden:
nagy dolgok kicsiny életemben - tavasz!
szépség! szerelem! oh Isten! Istenem!
mit vétettem én? hogy minden
nyüzsgõ életek között e néma 
bölcs mennybolt alatt a borzas 
kotlót irígylem! Betelt
élete kéjes nyugalmát: amint 
meleg szárnyai alá
rejti tengernyi csibéjét.

Várnai Zseni: Öreg nõ sóhajt

Csak addig fájt, amíg harcoltam érte,
amíg a lelkem égõn rátapadt,
s egy reggelen rájöttem, hogy hiába:
az ifjúság már tõlem elszaladt.

Lemostam minden kendõzést magamról,
hajamat sem festettem újra már,
mint vert vezér, a fegyverem leraktam,
s olyan vagyok most, mint egy téli táj.

Mint a felhõkbe nyúló hegytetõkön,
fejemen, ím, örökös hó ragyog,
így hordozom ezüstös koronámat,
és hófehéren újra szép vagyok.

E szépség más, mint volt az ifjúságé,
nincs benne tûz, és nincsen küzdelem,
magas hegycsúcsra nem csap lenti lárma,
és ez a szépség nem lesz hûtelen.

Olvasgatok, sétálok, eltûnõdöm
az életen, mely szép és változó,
hullámok jönnek, mennek, elsimulnak,
így hömpölyög a nagy és mély folyó.

Lassúdan járok, fûszálat se sértsek,
mert minden élet mérhetetlen kincs,
napnyugtát, holdat, csillagokat nézek,
ó, mennyi nagyság, s vége soha sincs!

Imre Flóra: A kapu

Így állunk némán, bronzba öntve,
Annak a kapunak két oldalán.
Opálos ég fekszik a csöndre,
A homokon lustán kúszik a láng.
Tudjuk, érezzük mind a ketten.
Üvegesen vibrál a levegő.
A fény mindegyre élesebben
Rajzolja vázunk vonalát elő.
Kétfelől feszítve az íven.
Végtelen messze sólyom árnya ing.
Állunk higgadtan, gyönyörűen,
S a lépésről álmodnak izmaink.

Szécsi Margit: Magamhoz

Férfiak, nők, másként mocskosak,
megérezték gyönyörű magányod,
veled akartak tiszták lenni,
megmosták a kezeidet,
kifizették a vacsorádat
s de nagy kurva lehetsz te is
hogy elfogadtad az alázat
s az érdek kettős hódolatát,
mert hiszen tudták ők: erős vagy,
a lehetőség párduca
ott lapul a szegény gyerekben,
köszönd meg nekik legalább,
ne játszd meg, hogy tudatlan volnál,
hiszen nem adtál semmit is,
a világ vásárán te vagy
a legrafináltabb csaló,
romlottak közt lelkes vagány,
nem-vegyülő napkő-szobor –
mindenki elrabolt belőled
egy kőfürtöt, egy töredéket,
de mit kezdjenek ott veled
a köréjük hűlő Időben,
a végítélet napján, a szörnyű
érctrombiták kereszttüzében
ha majd a kabát-hajtókákról
kitűzött szempillád lepattog
s a teljesség-hozó napon
fényes életed összeáll!

Kiss Anna: A szél

a víz felől,
a szél,
álom, való
egymásból
él,

fenn és
a lenn
egyféle kék,
világos,
végtelen
beszéd,

világos
végtelen
homok
fölött a
fátylas
fű lobog,

világos,
végtelen
homok,
világos,
végtelen
homok,

és függönyt
felvető
huzat,
és hintaszék
az ég
alatt,

valóból,
álomból
való,
néz rád
sörényen
át a ló.

A szél
a víz felől,
a szél,
álom,való
egymásból
él,

fenn és
a lenn
egyféle kék,
világos,
végtelen
beszéd,

világos,
végtelen
homok
fölött
a fátylas
fű lobog,

világos,
végtelen
homok,
világos,
végtelen
homok,

hintál
a szél,
az ég alatt
csak végtelen
beszéd
marad,

eltűnik
minden
látható,
előbb a kék,
aztán
a ló.



Címkék: nőnap, költőnők, versek, Wekerlei Könyvtár

Kapcsolódó programok

A Wekerlei Könyvtár 2021. évi március havi online programjai

A Wekerlei Könyvtár 2021. évi március havi online programjai (archiválva 2021.03.31.)

Nőnapi verses köszöntő - Költőnők a Wekerlei Könyvtárban; Versbarátok Klubja: “Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz …” - Tavaszi versek a magyar irodalomban; Péntek esti mesék: „Víz, víz tiszta víz…” - A víz világnapja; A költészet világnapja /március 21./: Hét kontinens - hét vers

Bővebben