Vidám „iskolás” versek és mesék

Péntek esti mesék

Időpont: 2023. augusztus 21-27. hétfő-vasárnap
Helyszín: online program - Wekerlei Könyvtár honlapja és Facebook oldala
Ajánlott korosztály: 6-16 éves korig

Hamarosan becsengetnek és újra kezdődik az iskola. Kedves „sulis” versekkel tesszük könnyebbé a ráhangolódást az új tanévkezdéshez az utolsó szünidei hét minden napján.
Előkerül az iskolatáska, a tolltartó, az új könyvek, füzetek, a gyerekek találkozhatnak a barátaikkal.
No és az is igaz, amit Janne Teller ír: „Iskola nélkül vakáció sem lenne.”
A versek a Wekerlei Könyvtár honlapján és Facebook oldalán olvashatóak.
 

Gyurkovics Tibor: Iskola nyitogató

Iskola, iskola,

ki a csoda

jár oda?

A takács a kovács,

a kőműves meg az ács,

a kardjával odajár

kese lovon a huszár!

Itt tanulta meg az á-t

és a matematikát,

itt tanulta meg az ó-t,

mennyi szálat fon a pók.

Itt tanulta meg az í-t,

hogy a rózsa kivirít,

hogyan írja le az ú-t

s a Dunántúl csupa púp,

pörögtek az ő-k, az ű-k,

mint a fényes köszörűk.

Itt kezdte a hóember,

jaj de szép a december!

Itt sütötte meg a pék

a legelső kenyerét,

itt tanulta meg a csősz,

mikor sárgul meg az ősz,

minden ember itt tanulta

meg, hogy mennyit ér a munka,

á-t is, b-t is, c-t is,

itt tanulok én is!

Kinyújtom a kezemet,

ha ugyan elérem

a kilincset, s bemegyek

pirosan, fehéren,

körülöttem karikában

kürtös-fürtös kobakok,

itt tanult meg a halász is

készíteni csónakot,

itt tanulta meg az á-t

és a matematikát,

itt tanulta meg az ó-t,

hogyan kötik a csomót,

meg a d-t, meg a t-t,

emberek becsületét!

Weöres Sándor: Kezdődik az iskola

Könyv, toll, tinta, ceruza,

rontom-bontom,

kezdődik az iskola,

csak aszondom.

Kora reggel rohanás,

rontom-bontom,

nem könnyű a tanulás,

csak aszondom.

Tízpercben nagy futkosás,

rontom-bontom,

torkod fájdul, ne kiálts,

csak aszondom.

Zsemlye és vajaskenyér,

rontom-bontom,

morzsát szedhet az egér,

csak aszondom.

Énekóra, la-la-la,

rontom-bontom,

reng a terem ablaka,

csak aszondom.

Tornaóra egy-kettő,

rontom-bontom,

leszakad a háztető,

csak aszondom.

Kintről benéz egy szamár,

rontom-bontom,

iskolába sose jár,

csak aszondom.
 

Gárdonyi Géza: Marci baja

A gesztenyefa levelei megsárgultak. Az őszirózsa haloványkék virágai ringadoznak a sóhajtozó szélben. A gólya is búcsút kelepel a kéményen, fölszáll a magasba és egy utolsó pillantást vet a hervadó mezőkre, berekre, útra kél. 

Egy napon aztán megszólal az iskola csengője:

Gyerekek, gyerekek,

Iskolába jöjjetek,

Akár fiú, akár lány,

Várja őt a tudomány!

– Marcikám – mondják otthon – gyere csak, vedd fel az ünneplő ruhádat.

– Hová megyünk – kérdi örömmel Marci-, talán bizony a templomba?

– Nem oda, az iskolába.

Jaj, megijedt Marci. Sohasem volt ő még iskolában. Csak úgy kívülről nézegette, mint a macska az aranyhalat.

– Ne vigyen el, édesanyám!

– Miért ne vinnélek el? Csak nem akarsz úgy felnőni, mint a kisborjú. Lásd, a kisborjú egyebet nem tud mondani, csak azt, hogy: bő! bő!

– Hát akkor vigye el édesanyám az iskolába a kisborjút!

– De nem úgy van az, fiam. A borjúnak nem kell tudnia sem írni, sem olvasni, neked pedig még azt is kell tudnod, hogy mennyi kétszer kilenc.

Bizony szégyen, hogy így kell írni a könyvbe, de úgyis tudja már az egész falu, hogy Marci valósággal végigsírta az utcát, míg elérkezett az iskolába. Mikor bevezette az anyja, úgy visított, mint a kismalac.

– Nini – mondta a tanító úr – talán megharapott a szúnyog, Marci fiam, vagy pedig megrúgott a hangya? Mert az iskolától nem szokás félni. Itt van a Pista is, meg a Jancsi is. Ahol ülnek a padban! Nem sírnak, látod-e, inkább nevetnek.

Marci felpislantott, és látta, hogy a pajtásai vidáman ülnek a padban, és nevetik őt, erre aztán ő is abbahagyta a muzsikálást.

–Maradjon itt velem, édesanyám! – mondta szepegve. Még talán édesapját is szerette volna maga mellé ültetni, meg a Bundás kutyát is. Szép is volna így ülni az iskolában.

Nagy nehezen be tudták édesgetni két pajtás közé. Ott aztán meg is ült nagy félelemmel. Isten tudja, mitől félt – talán ő maga sem tudta. Hanem az bizonyos, hogy délben már büszkén ment haza az iskolából és azt mondta otthon:

– Édesanyám, már tudok is valamit.

– No, mit tudsz, Marci fiam?

– Azt – felelte Marci gondolkozva-, hogy kétszer kettő az …hat.

Weöres Sándor: A birka-iskola

Egyszer volt egy nagy csoda,

Neve: birka-iskola.

Ki nem szólt, csak bégetett,

Az kapott dicséretet.

Ki oda se ballagott,

Még jutalmat is kapott,

Így hát egy se ment oda,

Meg is szűnt a iskola.

Agnyija Barto: Első nap az iskolában - részlet

(..)

A tanító néni belép,

fel kell állni? Nem tudom.

Hogy nyílik fel szépen,

csendben a pad fényes fedele?

Ha felállok, mit kell tennem,

hogy ne csapjak zajt vele?

“A táblához gyere ki csak!”

– szól a néni s kimegyek,

a kezembe krétát is ad,

a krétával mit tegyek?

Megtanít ő türelemmel,

hogy kell húzni vonalat,

s hogy a táblát tenyeremmel

letörölni nem szabad.

Mennyi lány van itt! Lassacskán

tudom mindnek a nevét:

négy Annácska van, meg

aztán Sárikák és Erzsikék.

Első nap az iskolában,

padban ülök, figyelek,

nem moccantom fejem, lábam

– nagy dolog ez, gyerekek!

Janikovszky Éva: Már iskolás vagyok (részlet)

Másnap Pöszke feljött hozzám, pedig nem szokott. Mindig én egyek le hozzájuk.

– Mutasd meg, hogy a te iskolatáskádban mi van – kérte. – Mert az enyém olyan üres, és szeretném berendezni.

Szerencsére anyukám még nem volt otthon, így kiboríthattam mindent a földre. Mire nagymamám észrevenné, addigra visszarakom. Pöszke mindent külön fölemelt, megnézett és megkérdezte:

– Ez mire jó?
– Ebből tanuljuk a betűket. Olvasni.
– És ez mire jó?
– Ebbe írunk.
– És ez mire jó?
– Ezzel mérünk.
– És ez mire jó?
– Ezeket rakosgatjuk, kiválasztjuk, ahogy a tanító néni mondja.
– És ez mire jó?
– Ebben tartjuk a betűket.
– És ez mire jó?
– Ezzel dobjuk ki a számokat.
– És ez mire jó?
– Ebből énekelünk.
– És ez mire jó?
– Ezt vesszük fel, ha tornázunk vagy futunk vagy labdázunk.
– És ez mire jó?
– Erre tesszük a rajzlapot.

Végre a gyurmához, a zsírkrétához, a gombfestékhez és az ecsetekhez ért.

– Ezt tudom, hogy mire jó! Ezzel gyurmázol, ezzel rajzolsz, ezzel festesz és ebbe mosod ki az ecsetet! És ez mind van nekem
is. Akkor ezeket beleteszem az iskolatáskámba. Meg a színes ceruzákat is.

A tévében éppen a reklám ment.

– Nézzük? – kérdeztem Pöszkét. De nem akarta.

– Inkább játsszunk mirejót – mondta. És azóta folyton mirejót játszunk. Azért jó játék a mirejó, mert nem kell hozzá semmi, csak mi ketten, meg azért is, mert akárhol lehet játszani, az utcán, a lépcsőházban, a liftben, az ABC-áruházban és otthon is, ha rossz az idő. Meg azért is jó játék, mert mi találtuk ki.

Eleinte mindig a Pöszke kérdezett és én válaszoltam.

– Mire jó, ha megtanulod a betűket? – kérdezte Pöszke.

– Mindent el tudok olvasni, amit leírtak – válaszoltam én.

– És hol vannak a betűk? – kérdezte Pöszke.

– A legtöbb a könyvekben van, de mindenütt vannak – mondtam én.

– Itt is? – kérdezte Pöszke és körbeforgott az utcán, mert éppen az ABC-ből jöttünk a mamájával.

– Itt nincsenek is betűk! Lehet, hogy a Pöszke is tudta, hogy az utca is tele van betűkkel, de úgy tett, mintha nem tudná. Én meg már nem emlékeztem, hogy óvodás koromban tudtam-e. Megmutattam Pöszkének, hogy mennyi betű van az utcán. A boltokban meg a vendéglőkön neonból, a kirakatokban kézzel írva, a házak falán fényes táblákon, a kapuk mellett a házitelefonoknál kis keretben, a teherautók
oldalán színes festékkel, a hirdetőoszlopokon, csak soroltam, és nem akart vége lenni.
Most jöttem rá, hogy eddig én se tudtam, hogy mennyi betű van az utcán.

– És mire jó, ha ezt a sok betűt mind elolvasod? – kérdezte Pöszke. Kicsit megijedtem, hogy most majd azt kéri: olvassam fel neki az egész utcát, de szerencsére nem kérte. Csak egyet-kettőt. Egy táblára mutatott a tejbolt ajtaján.

– Itt mi van kiírva?

– Zárva – olvastam egész folyékonyan.

– Hát azt mindenki látja – vont vállat Pöszke –, ahhoz nem kell megtanulni olvasni! 

– Akkor mást olvasok neked – mutattam egy nagy táblára, amely a járdán állt három lábon.

– Tudod, mi van ideírva? – Pöszke nem tudta. – Vigyázat! A tetőn dolgoznak! – olvastam szép hangosan. Mindenki fölnézett a tetőre, Pöszke mamája is. A tetőn nem volt senki. Pöszke rám nézett.

– Hát itt nem dolgozik senki!

– Azért mi még vigyázhatunk – mondtam.

– Nagyon igazad van, fiacskám – mondta egy ismeretlen néni –, a múltkor nekem majdnem a fejemre esett a cserép!

– Virágcserép? – kérdezte Pöszke, és ezen muszáj volt nevetni, mert elképzeltem a nénit virágcseréppel a fején.

– Tetőcserép – mondta a néni, és megigazította a kucsmáját. A cukrászda elé értünk. A kirakatban egy nagy, kézzel írt tábla volt. Nagyon szerettem volna, ha Pöszke megkérdi, hogy mi van odaírva. De nem kérdezte. Én kérdeztem őt.

– Tudod, mi van odaírva?

Pöszke vállat vont.

– Biztosan az, hogy diós-mákos bejgli kapható. Itt szoktuk venni karácsony előtt.

– Nem! – kiabáltam. – Nem bejgli! Hanem az, hogy Fagylalt kapható!

Pöszke nagyon megörült ennek, de a mamája nem annyira.

– Télen igazán nem kell fagylaltot ennetek – mondta –, és vacsora előtt meg egyáltalán nem! De addig könyörögtünk, hogy mégiscsak vett nekünk két kis tölcsérrel.

– Most láthatod, hogy mire jó, ha az ember tud olvasni – mondtam Pöszkének, és ő bólogatott. Mert jó volt a fagyi.

Hárs Ernő: Vége a vakációnak

Kopog már a barna dió,

véget ért a vakáció.

Vidám ruhák, fénylő szemek,

gyülekező gyereksereg.

Mint a fecskék messze délre,

készülnek az új tanévre.

Villanydrótjuk iskolapad,

kedvük alatt majd leszakad.

Fiú, leány cseveg, csipog,

csupa emlék, csupa titok.

Patak vize, erdő zöldje

zsong szavukkal körbe-körbe.

Hozzá annyi napfény vakít,

elég lesz az új tavaszig,

hogy se szél, se fagyos utak

ne lopják el mosolyukat,

s mindegyikük bátran szálljon

át a betű-óceánon.

Szabó Ildikó: Elsős leszek

Tavaly lettem hatéves,

Ez a hetedik,

Iskolás leszek, mire

Ez is letelik.

Mit fogok ott csinálni,

Előre tudom,

Aranyos kis mackómat

Táskámba dugom.

Hogyha anyu hiányzik,

Megsimogatom,

Gombszemében eltűnik

Minden bánatom.

És, ha ott van, el nem hagy

a jó szerencsém,

Megsúgja ha nem tudnám

Néha a leckém.

Az iskolát kijárja

Velem majd ő is,

És remélem emlékszik

Rám, ha felnőtt is…!

Gyurkovics Tibor: Iskola nyitogató

Iskola, iskola,

ki a csoda

jár oda?

A takács a kovács,

a kőműves meg az ács,

a kardjával odajár

kese lovon a huszár!

Itt tanulta meg az á-t

és a matematikát,

itt tanulta meg az ó-t,

mennyi szálat fon a pók.

Itt tanulta meg az í-t,

hogy a rózsa kivirít,

hogyan írja le az ú-t

s a Dunántúl csupa púp,

pörögtek az ő-k, az ű-k,

mint a fényes köszörűk.

Itt kezdte a hóember,

jaj de szép a december!

Itt sütötte meg a pék

a legelső kenyerét,

itt tanulta meg a csősz,

mikor sárgul meg az ősz,

minden ember itt tanulta

meg, hogy mennyit ér a munka,

á-t is, b-t is, c-t is,

itt tanulok én is!

Kinyújtom a kezemet,

ha ugyan elérem

a kilincset, s bemegyek

pirosan, fehéren,

körülöttem karikában

kürtös-fürtös kobakok,

itt tanult meg a halász is

készíteni csónakot,

itt tanulta meg az á-t

és a matematikát,

itt tanulta meg az ó-t,

hogyan kötik a csomót,

meg a d-t, meg a t-t,

emberek becsületét!

Wekerlei Könyvtár
Cím: 1192 Budapest, Kós Károly tér 9.
Telefon: +36/1/282-9634
E-mail: konyvtar@kmo.kispest.hu; wekerlei.konyvtar@gmail.com
Honlap: https://www.kmo.hu/; https://uj.konyvtar.kispest.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/wekerleikonyvtar
A Wekerlei Könyvtár a KMO Művelődési Központ és Könyvtár tagintézménye.