Mosolyindító - aranyos, valósághű könyvtári történet 

Tegnap este a nyitott könyvtári ajtón keresztül hallottam egy gyermek és egy felnőtt hangját, a kicsi megkérdezte „Mi ez?”, a férfi válaszolt, „Ez a könyvtár.” A kisfiú folytatta „Bemegyünk?”, a válasz talán az lehetett, hogy „Majd máskor.”, de nem figyeltem, mert közben megérkezett egy anyuka a három gyermekével, akik kedves és rendszeres vendégeink. A gyerekek rögtön a „varázsszőnyeg” felé vették az irányt. A három ismerős gyermekkel együtt egy 3 éves körüli ismeretlen kisfiú is letelepedett a szőnyegre játszani.
Kis idő múlva kívülről behallatszott a korábbi férfihang, „Most le kell tennem a telefont, mert a gyermekem beszökött a könyvtárba!”. Az ismeretlen kisfiú apukája jött be, hogy tovább induljanak, de a kisfiú hajthatatlan volt, ő bizony a könyvtárban szeretett volna maradni, pedig az utcán a kutyusa és a biciklije várta, no és a játszótér ígérete.
Az apuka nem tehetett mást, közel egy órát a könyvtárban töltöttek, ki-be járt a kisfiához és a kutyushoz, mert a kutyus inkább a szabad levegőn érezte jól magát. Közben megkért, hogy majd én szóljak a kicsinek, ha zárul este 7-kor a könyvtárajtó, úgy könnyebb lesz a távozás.
A kisfiú nagyon jól érezte magát, és záráskor kifelé menet egy puszit küldött a tenyeréből, mint egy sármos férfi. :-) Többen voltunk még akkor a könyvtárban, mindannyian mosolyogtunk.
A nyári szabadságom utáni első munkanapom estéjén ez a puszi volt az ajándékom. :-)