A. L. Kennedy nagyszerűen érzékelteti az emlékek ilyenszerű felszínre való törését. Az elbeszélés többrétegű és bonyolult, gyakran, de nagyon finoman változnak az idősíkok és a nézőpont. Day történetét hol egyes szám harmadik személyben, hol egyes szám első személyt használ, hol pedig egyes szám második személyben mesél. Hogy is van ez? Helyenként kívülállóként látjuk Day őrmestert, máshol az egyes szám első személynek köszönhetően valósággal a bőrébe bújhatunk – az egyes szám második személy pedig az önmagával való vívódásait hozza felszínre. A szöveg nem egyszerű ebből kifolyólag, van olyan is, hogy a nézőpont egy bekezdésen belül változik meg, de a skót írónő (és a fordító!) remek munkát végeztek, a szöveg tényleg a csontig hatol. Vagy a szívig. Attól függ, hogy miről ír.