Egy fiú a könyvtárba betérve különös kalandba keveredik, eljut az épület azon részébe, ahová senki sem, de a kiváltságok kellemes részének itt vége is szakad. Kijutni már egy kicsit nehezebb.

– Elnézést!
A nő félretolta a könyvet, és rám nézett.
– Visszahoztam ezeket – mondtam, és letettem két könyvet a pultra. Az egyiknek „A tengeralattjárók építésének története”, a másiknak „Egy birkapásztor visszaemlékezései” volt a címe. Az utóbbi elég kellemes olvasmány volt. A birkák meglehetősen kedvelik a vicceket és a zenét. És ezt ebből a könyvből tudtam meg.
A könyvtárosnő mindkettőt kinyitotta a hátsó borítónál, és ellenőrizte a kölcsönzési időt. Természetesen határidőn belül voltam. Én a napokat, órákat mindig tiszteletben tartom. Így neveltek. Ezzel így van a birkapásztor is. Ha ő nem lenne pontos, a birkák menthetetlenül összezavarodnának.
A nő gyakorlott mozdulatokkal végigpörgette a kölcsönzőkártyákat, és visszaadott nekem közülük kettőt. Aztán megint odafordult a saját olvasnivalójához.
– Keresek egy könyvet – mondtam.
– Lépcsőn le, jobbra. 107­-es ajtó – közölte fel sem pillantva.