Márai Panaszkönyv című, először 1921-ben Kassán megjelent kötetében huszonhárom legsikerültebb tárcáját gyűjtötte össze. A kötet írásai kísérletek és változatok "műfajra, stílusra, irányzatra", expresszionista és szürrealista jegyek egyaránt megtalálhatók bennük.
Az elbeszélések legtöbbször álomszerűek, a valóságos világ és a transzcendens határán mozgó történéseket mondank el. De még a legszemélyesebb vonatkozású írása sem egyszerűen emlékek felidézése, minden hétköznapiság megemelkedik, mitikussá nő, mintegy előkészíti a pálya csúcsát jelentő önéletrjzi regényeit.
Medvetánc címmel 1947-ben jelentek meg az író legszebb tárcanovellái. A cím szándékosan idézi az általa már életében is nagyra becsült József Attila emlékét. A stílusában, világszemléletében, erkölcsi magatartásában érett író életfilozófiája fogalmazódik meg ezekben a novellákban, tömören, aforisztikus sűrítettséggel, bölcs ironiával, néha gúnyosan, máskor áhítatosan.
Mindkét kötet most lát először napvilágot eredeti megjelenése óta.