Cserna-Szabó András: Levin körút

Fülszöveg: A Levin körút pompás vendéglőkkel, békebeli kávéházakkal és nyüzsgő kocsmákkal van szegélyezve. Ballagjunk végig rajta, s kukkantsunk be mindegyikbe! A Százholdas Pagonyból malac(ka)pecsenye illata száll. A Pipában Krúdy épp az igazi rostélyosokról mesél. A Félfülű Bikában Vanek úr libát burkol. A Világbúban a kelkáposzta-főzelék időtlen szaga kavarog. A Café Odeonban Joyce nem várja meg az éjféli leveshúst. A Todor Zsivkov kifőzdében bolgár tengerészek és magyar turisták csorbát kanalaznak. És a történeteket mindig a has szemszögéből látjuk. Gyomoridő. Velővilág. Csak nézünk ki a bendőnkből bambán. Ám aki naivul azt hiszi, hogy a Levin körút vendéglátóipari egységeiben csupán halk jazzre, szolid félhomályra, bársonyos mártásokra és békés zellerillatra számíthat, az nagyon téved. Olykor fanyelű konyhakések repkednek, máskor literszámra fröcsköl a vér, a gárszon mérgében pecsétes konyharuhával csap tarkón, néha belezővámpírok, elhízott operaénekesnők, túlképzett emberevők, ordas kurvák, perverz falangisták, brutális medvék, csontrészeg nyugdíjasok, elszánt bájétel-kreátorok, másnapos szörnyek és egyéb kalandorok tűnnek fel a vendégtérben, s ilyenkor többnyire nincs kegyelem, de lesz nemulass”

„Egy regény megírásában nekem a gyűjtőmunka a leginkább élvezetes. Nagyon veszélyes folyamat, mert az ember beleszeret a frissen szerzett tudásába, és elkezdi önteni a történelmet, a néprajzot stb. a papírra, elfelejtkezve arról, hogy nem történelmi szakdolgozatot, hanem regényt ír. Mindenki olvasott már olyan regényt, ahol őrjítően sok tudásanyag van belepasszírozva a történetbe, és a regény elveszik az adathalmazban, magyarán az író jó tanulóként felel. Engem se érdekelt a történelem, vagyis csak annyiban, hogy az olvasó számára hiteles (vagy inkább: hihető) díszleteket, nyelvi közeget teremtsek. Sokkal inkább érdekelt az Ördöggel való paktum ügye (abban a korban vagyunk, amikor még a legnagyobb emberi félelem az üdvösség elveszítése volt), és a történelem megváltoztatásának lehetősége. Szerintem ez az írói szabadság csúcsa.” - Cserna-Szabó András