Olvass online! - Pilinszky Jánosra emlékezve (archiválva 2020.10.01.)

Alkalmak:
2020. 05. 27., szerda 00:01 - 23:59

Olvass online!
Pilinszky Jánosra emlékezve

2020. 05. 27., szerda


Pilinszky János (1921. 11. 27. - 1981. 05. 27.) a 20. század egyik legjelentősebb magyar költője, Baumgarten-díjas, József Attila-díjas és Kossuth-díjas.
A Nyugat irodalmi folyóirat „újholdas” nemzedékének tagja Nemes Nagy Ágnessel, Örkény Istvánnal és Mándy Ivánnal együtt.
A Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tanult, ahol 1944 májusában kapta meg egyetemi végbizonyítványát, de a diploma megszerzése előtt behívták katonának. Harcokban nem vett részt, a háború után egy ENSZ által létesített, amerikai fennhatóságú táborba került, 1945 novemberében tért vissza Budapestre.
Fiatalkora óta írt verseket, 1938-ban jelent meg az első „Anyám” címmel. A „Trapéz és korlát”, az első verseskötete 1946 májusában jelent meg. 1951-től 1956 júliusáig nem publikálhatott. 1957-től kezdve gyermekeknek írt verses meséket.
Második verseskötete, a „Harmadnapon” 1959 őszén jelenhetett meg. Az irodalmi nyilvánosságban az 1960-as évek végéig elvétve szerepelt, irodalompolitikai megítélése lassan enyhült. Gyakran hívták külföldi szereplésekre ezen időszakban.
A „Nagyvárosi ikonok” gyűjteményes kötete 1970-ben jelent meg, ettől kezdve a hazai megítélése pozitívan változott. Új költői korszaka az 1970-es évek elejétől kezdődött el, megjelent kötetei a „Szálkák”, „Végkifejlet” és a „Kráter”.
A lírai művek mellett az epika és a dráma műnemében is alkotott. A 70-es évek közepe után nem írt több verset, a szépprózák felé fordult. 1977-ben adták ki a „Beszélgetések Sheryl Suttonnal” című párbeszédes regényét.
Az „Önéletrajzaim” című regényén haláláig dolgozott, de nem sikerült befejeznie. Művei jelentősebb része halála után jelent meg kötetbe gyűjtve.
Pilinszky János a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja 1998-tól kezdődően.

Az alábbi oldalakon Pilinszky életéről olvashat és a szerző művei online, díjmentesen érhetőek el.

Pilinszky művei - PIM
https://pim.hu/hu/dia/dia-tagjai/pilinszky-janos#

Pilinszky művei - MEK
https://mek.oszk.hu/01000/01016/01016.htm

Pilinszky életéről - Wikipédia
https://hu.wikipedia.org/wiki/Pilinszky_J%C3%A1nos


Idézetek Pilinszky Jánostól

 „Nem az fontos, hogy hányat ver a madár a szárnyaival, hanem, hogy íveljen.”

„Az igazi szeretet igazi próbája mégis, hogy nem fél a másik ember szeretetétől, hogy elegendő benne a szelídség, a türelem és az alázat ahhoz, hogy elfogadja azt.”

„Ahol boldogság van jelen; kísérőül valamilyen formában mindig ott van a dolgok utánozhatatlan egyszerűsége.”

„A hamisság mindenképp önzésből fakad, sorsa is szükségszerűen véges. Vele szemben az igazság csak ideiglenesen veszíthet, sorsa viszont szükségszerűen torkollik a végtelenbe. Az igazság ezért sose lehet türelmetlen vagy támadó, és sose irányulhat senki ellen. Tartalmára hogyan is cáfolhatna rá természete? Győzelme a szelídekre vár, és a türelmesekre.”

„Információs áradatban élünk, mindenki beszél, és senki sem hallgatja meg a másikat.”

„Életünk nemcsak cselekedetek, de talán még inkább a várakozás iskolája.”

„A jótettek javarészt titokban születnek. Semmiféle műszer nem jelzi őket, semmiféle statisztikai apparátus nem készít róluk táblázatot. De a jelenlétük annál valóságosabb.”

„A szeretet önmagunk meghaladása a másik ember érdekében.”

Fotó: Pilinszky János fényképe a Szép Versek című antológiában; Kötet címe: Szép versek 1971; Kötet megjelenési éve: 1972; A kép köteten belüli sorszáma: 44;



Címkék: Wekerlei Könyvtár, Olvass online!, Pilinszky Jánosra emlékezve

Kapcsolódó programok

A Wekerlei Könyvtár különleges szolgáltatásai és online programjai

A Wekerlei Könyvtár különleges szolgáltatásai és online programjai (archiválva 2021.07.27.)

„Élő” kapcsolat a könyvtárossal, Irodalmi léleksimogató, Információk tárháza otthonról, "Péntek esti mesék" a Wekerlei Könyvtárból, Olvass online!, Heti színes, Aktuális kulturális, A COVID-19 koronavírussal kapcsolatos információk hiteles forrásokból, „Tégy egy könyvet - Végy egy könyvet!” utcai könyvcsere szekrény

Bővebben

A WEKERLEI KÖNYVTÁR ÜNNEPI NYITVATARTÁSA
ZÁRVA: 2024. március 29 - április 1.
NYITÁS: 2023. április 2.,
kedd 9.00-14.00


A könyvtár Facebook oldalán és honlapján ezen idő alatt is érdekességekkel várjuk Olvasóinkat. :-)
A „Tégy egy könyvet - Végy egy könyvet!” utcai könyvcsere szekrény folyamatosan, éjjel-nappal nyitva áll az irodalomkedvelők számára.
Mindenkit szeretettel vár a
Wekerlei Könyvtár!