Wekerlei világjárók
Egy romantikus online séta Bálint napra
Időpont: 2021. 02. 12., péntek - online program
Bálint nap, Valentin nap a szerelmeseké. Mi lehetne szebb ajándék, mint a rózsa, ami kifejezi párunk iránti gyengéd érzelmeinket. Gül Baba virtuális rózsái illatosak, színpompásak és mesések.
Gül Baba, a Rózsák atyja, bektási dervis, muszlim szerzetes volt, aki 1541-ben a megszálló török sereggel érkezett Budára. A város elfoglalásának ünnepén, a dzsámivá átalakított Nagyboldogasszony templomban tartott hálaadó istentiszteleten halt meg a legenda szerint 1541-ben. A temetésén I. Szulejmán szultán is részt vett, beállt a koporsóvivők közé, és Gül Babát Buda védőszentjévé nyilvánította. A Gül Baba sírja fölé emelt türbét az 1500-as évek közepén a 3. budai pasa építtette. 2016-ban az épület és a kert felújításra került.
A kiállítóhelyre ellátogathatunk személyesen, vagy megnézhetjük a terület szépségeit párunkkal az otthoni kanapéról is, egy pohár finom bort kortyolgatva, 3D-s panorámás virtuális kirándulás keretében, így a romantikus est biztosított.
Az emlékhely Budapesten a Mecset u. 14. szám alatt található, kertjében bódítóan illatos és bársonyos virágcsodák pompáznak. A virágokat most megnézhetik fényképekről, de az élményt és a mámorító illatokat érdemes tavasszal a helyszínen is megtapasztalni.
Alább és a könyvtár Facebook oldalán érdekességeket olvashatnak a helyről, a lenti galériára kattintva pedig megtekinthetik a könyvtárosok által készített „rózsás” fotókat.
Kellemes virtuális kirándulást kívánunk mindenkinek!
Olvasson többet Gül Baba Türbéjéről:
A magyar múzeumok honlapja
Link: http://www.museum.hu/muzeum/27/Gul_Baba_Turbe_es_rozsakert?f
Gül Baba Türbéje - Wikipédia
Link: https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%BCl_Baba_t%C3%BCrb%C3%A9je
Gül Baba Türbéje - Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány honlapja
Link: https://gulbabaalapitvany.hu/
3D panorámás virtuális kirándulás - Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány honlapja
Link: https://www.3dpano.com/GulBaba/GulBaba.html
Kapcsolódó galériák:
Címkék: Wekerlei Könyvtár, Wekerlei világjárók, Gül Baba Türbéje, Bálint nap, Valentin nap, szerelem, virtuális kirándulás, rózsa
Kapcsolódó programok

ÁTMENETI ZÁRVATARÁS (archiválva 2021.06.17.)
A Wekerlei Könyvtár 2020. november 11-től ideiglenesen ZÁRVA tart. A kölcsönzött könyvek lejárati határidejét az újranyitásig minden Olvasónk számára meghosszabbítottuk. A szolgáltatások felfüggesztésének idejére késedelmi díjat nem számolunk fel.
Bővebben
Bálint napi babonák és érdekességek (archiválva 2021.04.30.)
„A szerelem olyan, mint egy illat, egy áramlat, egy zivatar. Te vagy az én egem, a rám hulló esőcseppek, én pedig a föld, amely befogad.” /Frida Kahlo/
Bővebben
Bálint-napi érdekességek (archiválva 2021.04.30.)
Mi köze van az almamagnak és a babérnak a Bálint-naphoz?
Bővebben
Farsangi mesék - Itt a farsang, áll a bál … (archiválva 2021.04.30.)
FIGYELEM, FIGYELEM! KÖZHÍRRÉ TÉTETIK, A FARSANGI ÜNNEP A KÖNYVTÁRBAN MA ELKEZDŐDIK! :-)
Bővebben
KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK ÖSSZEVONÁSA (archiválva 2022.03.24.)
A KMO Művelődési Központ tagintézményeként üzemel tovább a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár Művelődési Ház a 2021. év január hónapjától kezdődően.
Bővebben
Mit ünneplünk Bálint napján? (archiválva 2021.04.30.)
Hogy Bálintot vagy Valentint ünneplünk, teljesen mindegy, a két ünnep ugyanaz: Bálint ugyanis a Valentin név magyar megfelelője. Csupán arról van szó, hogy nyugati hatásra a Valentin-nap (Valentine’s Day) elnevezés vált divatosabbá.
Bővebben
Versbarátok Klubja - Az anyanyelv nemzetközi napja (archiválva 2021.04.30.)
„Ismergetjük, tanuljuk egész életünkben anyanyelvünket is, ezt a sokszínű, sokarcú csodát. S minél jobban megismerjük, annál szebbnek, gazdagabbnak, csillogóbbnak látjuk.” /Lőrincze Lajos/
Bővebben
Ajándékkönyv az első öt Olvasónknak a Nemzetközi Könyvajándékozási Nap jegyében! (archiválva 2021.04.30.)
A „HÍVOGATÓ KÖNYVTÁRI AJTÓ” szolgáltatásunk keretében 2021. február 17-től, szerdától lehetőség van az előre kiválasztott és megrendelt könyvek kölcsönzésére. Az első öt Olvasónkat egy-egy ajándékkönyvvel és széles mosollyal várjuk! :-)
Bővebben
Az anyanyelv nemzetközi napja - Versbarátok klubja (archiválva 2021.04.30.)
Az UNESCO közgyűlése 1999-ben február 21-ét az anyanyelv nemzetközi napjává nyilvánította. A nemzetközi szervezet ezzel is fel kívánta hívni a figyelmet a Föld nyelvi sokszínűségére és gazdagságára.
Bővebben
Péntek esti mesék - Egy tavaszváró mesés est (archiválva 2021.07.27.)
Kedves tavaszváró mesék kicsiknek a Wekerlei Könyvtárból az otthoni képernyők előtt. Várjuk együtt a tavaszt és a napsütést! :-)
Bővebben
2021. évi február havi programok a Wekerlei Könyvtárban (archiválva 2021.04.30.)
Farsangi mesék - Itt a farsang, áll a bál …, Wekerlei világjárók - Egy romantikus online séta Bálint napra, Bálint napi babonák és érdekességek, Versbarátok Klubja - Az anyanyelv nemzetközi napja, Péntek esti mesék - Egy tavaszváró mesés est
Bővebben
„HÍVOGATÓ KÖNYVTÁRI AJTÓ” - KÖLCSÖNZÉS SZERDÁNKÉNT (archiválva 2021.07.09.)
2021. február 17-től a Wekerlei Könyvtárban lehetőség van az előre kiválasztott és megrendelt könyvek kölcsönzésére. Szeretettel várjuk Olvasóinkat!
Bővebben
A Wekerlei Könyvtár 2021. évi március havi online programjai (archiválva 2021.03.31.)
Nőnapi verses köszöntő - Költőnők a Wekerlei Könyvtárban; Versbarátok Klubja: “Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz …” - Tavaszi versek a magyar irodalomban; Péntek esti mesék: „Víz, víz tiszta víz…” - A víz világnapja; A költészet világnapja /március 21./: Hét kontinens - hét vers
Bővebben
A kölcsönzés átmenetileg szünetel! (archiválva 2021.06.17.)
A Wekerlei Könyvtár februárban bevezetett „Hívogató könyvtári ajtó - kölcsönzés szerdánként” szolgáltatása átmenetileg szünetel.
Bővebben