2022. szeptember 22. csütörtök
Faludy György születésnapjára

Helyszín: online program - Wekerlei Könyvtár honlapja és Facebook oldala
Ajánlott korosztály: 9-99 éves korig

Faludy György Kossuth-díjas költő, író, műfordító 112 évvel ezelőtt, 1910. szeptember 22-én született.
Első versei a harmincas évek elején jelentek meg, 1937-ben adta közre Villon-fordításait, átköltéseit, amik ugyan vitát okoztak, de sikert is hoztak számára.
A könyvtár honlapján és Facebook oldalán többet olvashat Faludy életéről és költeményeiből.

„Ha életem csordultig tele rosszal:
boldogságom kis törmelékeit
idézem fel, melyeket kintről hoztam
s bennem laknak. Ez mindig felsegít.”
Faludy György A boldogság titka (részlet)

CCCXXI. szonett

„Mellbimbók férfin! Milyen tűrhetetlen
látvány! Tüskék, melyek hiába nőnek!”
régesrég így nevetett rám szerelmem,
mielőtt megcsókolta volna őket.
Ugyan, mondtam. Öt-hatszázezer éve
kétnemű volt az alakuló ember.
Most férfi lettem, de a múlt emléke
olykor egy-két csepp tejjel lep meg engem.
Egy kisleány csügg jobbik mellemen,
balról egy fiú. Ők jönnek velem.
Ajkuk olykor megszív. Nem engedem,
hogy négykézlábra húzzon testük terhe.
„Azt állítod, hogy látod őket?” Persze.
Mindig, mihelyt behunyom a szemem.

Szépség, boldogság

Szépség, boldogság – csak négy éves voltam,
amikor télen kivittek egy este
s a Ligetben, éjfekete faágak
közt ragyogott a hold mezítlen teste;
tíz évvel később az evangélikus
gimnázium könyvtárából kivettem
Shakespeare Összest, olvastam és lihegtem –
mind közt legjobban a Vihart szerettem;
később megláttam Kosztolányi Éva
kis mellbimbóját, mely skárlát zománc volt,
miközben ruhája egy pillanatra
meglebbent mellén, mikor velem táncolt;
majd a veres mauretán sivatagban
a gyönyörű gazella, mely szerényen
megállt előttem, nem félt és csak nézett
halványkék fényű, vágyódó szemével;
s Új Guinea borzalmas, déli partján
ahogy a sziklák közé csúszott térdem
a halványan hajlongó és narancsszín
halakhoz a Korál tenger vizében;
vagy amikor az éhségtől remegve
a recski sötétzárkában megálltam
s a kulcslyukon egy sugár tört be hozzám
mint a tébolyult napfény Számoában; –
a huszadik század véres borzalma
közt mennyi boldogság s gyönyörűség volt:
könyv, állat, ember, szó, virág, kép, szobrok,
míg nem borult hitvány ködbe az égbolt.
Most nyolcvannyolc éves lettem és tél van
s Karácsony és még éjszaka felettem
a hold fagyott, ezüst gyümölcse fénylik,
melyet az ősz kertjében itt feledtek.

Csillagászok

Kínában azt hitték: egy nagy tojás
úszott a tengeren, ebből lett minden;
Mózes Könyve szerint hat nap alatt
teremtette világunkat az Isten;
a hinduk azt vallják: Visnu alkotta
– vagy nem alkotta – mindezt sárból s koszból;
a nedvesség a lényeges, belőle
származunk, mondta Thálesz Milétoszból;
a Föld örök, szólt Árisztotelész,
a világóra sosem tud megállni;
a Nap s az Éj, a Jó meg a Gonosz
örök harcot vív – ezt hirdette Máni;
Kopernik lengyel asztronómus rájött:
a megfigyelés s a tapasztalat
megcsal bennünket, mert a Föld jár körbe
a Nap körül, nem köröttünk a Nap;
majd megtudtuk: Napunk nem a mindenség
központja s ne kívánjuk játszani
a lét urát; kis pont vagyunk; köröttünk
a csillagképek milliárdjai;
s most új elmélet jött: az anyag régen
egy helyre szorult össze, majd csodás
módon szétvitte s egy egész világot
teremtett a váratlan robbanás.
Visszavagyunk a kínai tojásnál,
s bár csak elmélet (képzelgés, mese)
végső törvénynek mondják, iskolában
oktatják s hirdetik mindenfele.
Ha csillagász vagy, de nem hiszel benne
nem kapsz állást s majdnem szétvet a méreg.
Mit zsörtölődsz? Négyszáz esztendeje
ezért máglyára raktak volna téged.

Koldusdal

Étlen, szomjan, megköpdösve s kizárva,
sántán, bénán, süketen és vakon
járunk koldusdalunkkal házról-házra
jeges télidőn s izzó nyárnapon.

Ágyunk a kő, a könny a feleségünk,
borunk az árok, ételünk a sár,
de néhanap egy boldog házhoz érünk,
hol a szakácsnő bő moslékra vár.

Ilyenkor csak zabálunk és böfögve
iszunk és aztán, sok veszett bolond,
bénán bokázunk s elmondjuk röhögve,
hogyan rohadt le orrunkról a csont.

De ha oly házhoz érünk, hol kidobnak,
s ahol kenyér helyett szitkot kapunk:
onnan némán megyünk el, de titokban
a falra egy keresztet mázolunk.

Tovább megyünk a végtelen világnak
s megdöglünk egyszer egy vén csűr alatt,
a férgek undorodva megzabálnak,
de a kereszt a házon ott marad.

S egy lámpátlan, vad téli éjszakában
lesz egy barátunk még, ki arra tart,
megáll a háznál, körbe járja,
megáll megint s fölgyújtja majd.

Omar Khajjám: Rubáík
Faludy György fordítása
1.
A kocsma zárva. Száz borissza vár
előtte reggel. Mikor nyitnak már?
Siess, kocsmáros, az élet rövid:
ki egyszer elmegy, nem tér vissza már.
2.
Nagyképűen mindig emlegeted
öt érzékünket, a négy elemet
s a hét bolygót, holott azt sem tudod:
honnét jöttél, ki vagy, mi lesz veled.
3.
Félkancsó újbor, lugas, rózsafák,
ürücomb, friss cipó, meg csókos szád:
mondj verset, s Édenné varázsolod
a teremtés brutális vadonát.
4.
A föld alá dugnak, ha elmegyünk,
s az öröklétben elvész a nevünk.
Ki hiányolt, kérdem, mikor nem voltunk?
Ki hív bennünket, ha majd nem leszünk?
5.
Tetőm alatt a gyönyör él velem,
mivel túladtam meddő nejemen
a Ráción, s éjjel díványomon
a Szőlő Lányával szeretkezem.
6.
Hány verekedésnek volt színhelye
e rossz csapszék, melynek föld a neve!
Hány bősz szultán trónolt pár percig itt,
s botorkált lógó fejjel kifele!
7.
Ne bánd, ha megszólalnak, mert ujjaid
között kupát szorongatsz hajnalig.
S ha még többet kívánsz, úgy simogasd
a szép kamaszt és hárfád húrjait.
8.
A sakktábla kockái: éj és nap.
Bábuk vagyunk a sors keze alatt,
o játszik velünk, tologat, kiüt
és a sötét dobozba visszarak.

Michelangelo utolsó imája

Üllőd a föld s az égi boltra állván
oly ívet írsz karoddal, mint a nap.
Hetvenhat éve állok fenn az állvány
deszkázatán, de nem találtalak.

Vésőm alatt porladva hullt a márvány
s öklömben torzó, vagy bálvány maradt.
Nem leltelek meg, illanó szivárvány,
ki ott ragyogtál minden kő alatt.

Magam lettem vén kőtömb, száz bozótban
megszaggatott, mogorva, durva, szótlan,
de lelkemben még égi fény ragyog.

Hogy tudnám testem börtönét levetni?
Üss rám, ha tudsz még vén bűnöst szeretni,
Istenszobrász! A márvány én vagyok.

(Firenze, 1935.)

Ballada F. Gy. egyetlen szerelméről
I.
Mikor Faludy György elment Bécs őszi városába
egy kofferrel, mely a hazája volt
s az esti, szürke panziószobában
Natasja balvállára ráhajolt
s a rolettán a Rathaus tornyának sárga óralapja
úgy fénylett át, mint egy olajpecsét –
akkor hajnal felé így szólt Natasja:
„Te sem vagy már szűz. Ennyi az egész.”
S akkor F. Gy.-nek ritka lett a pénze
s gallérja ünnepnap sem volt fehér,
de a diáklány, ha kérdezték érte,
csak vállat vont s vele maradt. Ezért.
Kimosta ingét, ruháját kefélte
és szava lett számára a parancs;
az ágyban olykor Csehovról beszéltek.
Melle kisebb volt, mint egy félnarancs.
S mikor már végigjárták kettesében
Bécs városának őszi parkjait,
egy szürke taxi lement velük egy téli éjjel
az úton, mely a Westbahnhofhoz vitt.
S F. Gy. nem sírt, amikor a vonatból
fehér bundában kihajolt felette.
Az utcasarkon gesztenyét vett magának
és aztán mindjárt, mindjárt elfeledte.

Halálfélelem

Tizennégy éves korom óta félek 
a haláltól, mióta észrevettem, 
hogy egyedül a testben él a lélek, 
és külön létezése lehetetlen, - 

szörnyű betegségek közt hánytorogtam 
- néhány perc még, s fejemre dől a mennybolt - 
majd harcban, hajón, haláltáborokban 
(ne sajnálj érte: roppant érdekes volt) 

tizenhatszor halasztottam találkát 
a sorssal. És hogy ily vénen mi éltet? 
A fény szerelme? emberek? barátság? 

a föld, a fák, a vers? beszélgetések? 
Vagy nyolcvan év után az tart és ápol, 
hogy íly nagyon borzongok a haláltól?

Olykor még...

Olykor még szembejössz velem a járdán 
itt Firenzében, s én feljajgatok
a gyönyörtől, hogy új testet találtál, 
s mindig oly karcsú s lányos vagy, ahogy

ismertelek. Eléd futok, te szőke,
míg egy rossz mozdulat vagy rossz mosoly 
kiábrándít, így kísértesz: más nőkbe
bújsz, maszkot öltesz, alakoskodol, 

a hotelben képeket versz le éjjel 
a falról, ha magam alszom, s ha nem:
tarkómra fújsz; a kandalló tüzével 

pattogsz reám, hisztérikus, vad angyal - 
s én ujjongok, mert játszol még velem,
pedig tudom, hogy én játszom magammal.
(1965)

Wekerlei Könyvtár
Cím: 1192 Budapest, Kós Károly tér 9.
Telefon: +36-1/282-9634
E-mail: wekerlei.konyvtar@gmail.com; konyvtar@kmo.kispest.hu
Honlap: https://www.kmo.hu/; https://uj.konyvtar.kispest.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/wekerleikonyvtar